A kiadásra meghirdetett lakások és házak között egyre nagyobb arányban vannak azok, amelyekbe a bérlők magukkal vihetik az kisállataikat, például kutyát vagy macskát - derül ki az ingatlan.com állatok világnapjára készített, az elmúlt években feladott több mint 420 ezer albérlethirdetés adatain alapuló összefoglalójából. A kérdés azért is érdekes, mert már évekkel ezelőtt is több millió kutya és macska élt a magyarországi háztartásokban. A bérlők pedig a bérbeadókra vannak utalva, ha kisállataikkal szeretnének költözni.

Nagyot ugrott a budapesti állatbarát albérletek aránya

Az idén január és szeptember között kiadásra meghirdetett budapesti lakások és házak 18 százaléka volt olyan, amelyben a tulajdonosok jelezték, hogy kisállatot is vihetnek a bérlők. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi évekhez képest, 2016 azonos időszakában ugyanis még csak 10 százalékos volt az "állatbarátként" meghirdetett fővárosi albérletek aránya.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta,

a kisállat tartását megengedő hirdetések száma és aránya idén ráadásul úgy növekedett a fővárosban és országos szinten is, hogy a 2021-ben a teljes kínálat a tavalyi rekordhoz képest csökkent. Ez két dolgot jelez: egyrészt a bérlők igényeit egyre inkább meghallgatják a tulajdonosok, másrészt pedig a kisállattartás körülményei rengeteget fejlődtek, és a jelenség is sokkal elfogadottabbá vált.

Már albérletek tízezreibe lehet kisállatot vinni

A budapesti változásokkal összhangban vannak az országos adatok is. 2016 januárja és szeptembere között a feladott albérlethirdetések 10 százalékánál engedélyezték a tulajdonosok, hogy a bérlők a kedvenceikkel költözzenek. 2021 azonos időszakában pedig ugyanez már a feladott kiadó lakás- és házhirdetések 15 százalékára volt igaz. Az ingatlan.com adatai szerint idén több mint 9 ezer, országosan összesen pedig több mint 12 ezer állatbarát albérlethirdetés volt a kínálatban.

Az ingatlan.com összefoglalója felhívja a figyelmet arra, hogy a tulajdonosok előírásai mellett a vonatkozó jogszabályokat is figyelembe kell venniük az érintett bérlőknek, csakúgy mint a társasházak szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) és házirendjét, továbbá az adott önkormányzat kisállattartásra vonatkozó szabályait is.

Kapcsolódó

5-15 százalékkal drágábban lehet eladni a fenntarthatóság jegyében épülő lakásokat

Egyre magasabb a tudatos vásárlók aránya.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!