"Vagy így lesz, vagy úgy lesz" típusú interjút adott a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium államtitkára, Tállai András; mondjuk jelen helyzetben nem is igen tehetett mást.


Arról faggatta őt a kormánylap, hogy "karantén, határzár, különböző intézmények átmeneti bezárása, gyárleállás, lemondott utazások" idején milyen kilátásai vannak a magyar gazdaságnak.

Tállai szerint "több forgatókönyv képzelhető el".

Az első a lényegében járhatatlan út:

A következmények nyilvánvalóan attól függnek, meddig tart a nemzetközi kereskedelmi és ipari viszonyokat megbénító járvány. Ha rövid időn, néhány napon belül visszazökkenne minden az utóbbi években megszokott kerékvágásba, és a világgazdaság gyorsan magára találna, akkor meglenne az esély rá, hogy Magyarország gazdasága erőteljesen növekedjen az idén. Ehhez a vírusnak rövid úton el kellene tűnnie szinte mindenhonnan, ami jelenleg elképzelhetetlennek látszik.

Vagyis:

Most leginkább az valószínű, hogy a járvány elhúzódik, ha pedig így lesz, akkor azzal kell számolni, hogy a káros hatások súlyosan érintik majd a magyar gazdaság legfontosabb ágazatait és szereplőit. A számok jelenleg azt mutatják, hogy a legkedvezőbb feltételeknél a magyar gazdaság 3,7 százalékkal növekedhet 2020-ban, a legrosszabb helyzetet vázoló forgatókönyv szerint viszont akár 0,3 százalékos visszaesés is elképzelhető. Utóbbi igen mély válságot feltételez, olyat, amikor a világgazdaság legfeljebb stagnál, az Európai Unió gazdasága pedig 2,5 százalék körüli mértékben zsugorodik.

Tállai Andrásnak (nyilván a nagy nemzeti összefogás keretében) sikerült egyet gyurcsányoznia is, kétségtelenül nem minden alap nélkül:

A magyar gazdaság kimagaslóan jobb helyzetben van, mint a legutóbbi, 2008-as globális krízis idején. Akkor Gyurcsányék sorozatos baklövései és trükkjei miatt a gazdaság gyenge és az állam széteső volt. A balliberálisok alkalmatlansága miatt az akkori pénzügyi világválság óriási károkat okozott idehaza. Most lényegesen jobb a helyzet: a magyar volt az utóbbi időben az unió egyik legjobban teljesítő gazdasága, a kormánynak ráadásul jelenleg is van némi mozgástere, így már készülnek gazdaságvédelmi intézkedések.

A merész újságírói kérdésre, miszerint ezeket mikor jelentik be, az államtitkár így válaszolt:

A kabinet minden lépést a járvány hatásainak figyelembevételével tesz meg.

A beszélgetés végére is jutott demonstrálása a kormánypárt által a vészhelyzet idején kívánatosnak tartott konstruktivitásnak:

Miközben a kormány a krízis káros következményeinek enyhítési módjait elemzi, és a megelőzésről határoz, addig az ellenzék pánikkeltésre törekszik, ócsárol és a politikai haszonszerzés legvisszataszítóbb módszereit veti be.

S zárásként egy valid bölcsesség:

Válsághelyzetekben derül ki, hogy ki milyen politikai teljesítményre képes.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!