Bár már februárban is tartottunk attól, hogy emelkedni fognak az árak, júliusra látványosan emelkedett az emiatt aggódók aránya - ez derül ki az Eurobarometernek a napokban nyilvánosságra hozott kutatásából. Amikor februárban az Európai Unió 27 országában kérdezték meg arról a lakosságot, hogy mi a két legfontosabb, a hazájukat érintő probléma, a magyarok 49 százalékban választották az inflációt és az egyre magasabb árakat, júliusra azonban ez az arány már 59 százalékra emelkedett.


Februárban még érezhető volt a koronavírus hatása is, ugyanis mind nálunk, mind a tagországok átlagában az egészségügy került a második helyre, júliusra azonban Magyarországon a gazdasági helyzet, az EU-ban pedig az energiaellátás vette át a helyét. Magyar szempontból ez a kategória a negyedik helyre került, ami nagy lépés ahhoz képest, hogy februárban még a 11. helyen állt. A környezet- és a klímaváltozás miatt júliusban kevésbé aggódtunk, mint februárban, azonban - mivel az adatfelvétel a nagy nyári aszály előtt történt - ez a következő felmérésben már megváltozhat.

Ugyan június végén és július elején is már érezhető volt a forint romlása és az áremelkedés, de a mostanihoz képest még jobb volt a helyzet. Ennek ellenére az euró népszerűsége is változott. Míg februárban a magyar lakosság 61 százaléka támogatta azt, hogy egyetlen egységes fizetőeszköz legyen az Európai Unióban, júliusban már 67 százalék. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy az EU 27 tagállama körében nem volt ilyen arányú növekedés, ott 3 százalékponttal nőtt az egységes valutát támogatók aránya.

A hazánkban több mint ezer ember megkérdezésével végzett felmérésben érdeklődtek arról is, hogy az uniós állampolgárok mennyire érzik a bőrükön az ukrajnai háború hatásait. Az összes válaszadó 57 százaléka elégedett volt az Európai Unió válaszlépéseivel, 55 százalékuk pedig a saját országuk kormányáéval is. A magyar válaszadók esetében viszont az uniós lépésekkel kapcsolatban 61 százalékos,

a magyar kormány válaszai esetében viszont 69 százalékos elégedettséget mértek.

Az is eltérő volt, hogy ki mi miatt aggódik a leginkább. Az uniós tagállamok összességében az infláció és a jelentős gazdasági krízis miatti félelem végzett az első helyen, míg a magyaroknál az infláció került az első helyre, a második helyen pedig az energia- vagy az áruellátással kapcsolatos problémák, illetve amiatt aggódunk, hogy a háború átterjedhet Magyarországra is. Az viszont, hogy esetleg atomháborúvá fejlődhet az invázió, az európaiakat jobban aggasztja, mint a magyarokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!