Az emberiség valamiért odavan a világvége-érzésért, a történelem során több világvége-jövendölés is született: egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek - írja a Múlt-kor.hu.

Már a rómaiak is városuk végnapjait vizionálták, majd keresztény teológusok az V. század legvégére tették a világ pusztulását. A dátumot később több jövendölés "pontosította", azonban a középkoriak zöme abban egyetértett, hogy az első millennium idején biztosan eljön az apokalipszis. Már az ezt megelőző évben is zavargások törtek ki az apokaliptikus paranoiában szenvedő Európában, és sokan a vallási megújulás kezdetét is ehhez az időszakhoz kötik.

Többen eladományozták vagyonukat, böjtölésbe kezdtek, szegényeket istápoltak, zarándoklatra mentek, a börtönöket pedig kiürítették.

Tűz, víz és a bolygók

Az egyik első csillagászati világvége-jövendölés 1186. szeptember 15-re tette az armageddont, mondván, mind a hét akkor ismert égitest (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) abban az időben fog 10 fokon belül együtt állni. Toledói János szerint ekkor az emberiség nagy része elpusztul, és csupán néhányan fogják túlélni a baljóslatú napot.

A XVI. században a Tübingeni Egyetemen tanító Johannes Stöffler német matematikus, asztrológus 1523 júniusában megállapította, hogy a következő évben, február 20-án minden bolygó a Halak jegyében áll össze, vízözönt küldve, amely Londonnál fog pusztítani. Egy évtizeddel később egy anabaptista "próféta" kijelentette: szerinte Krisztus 1533-ban Strasbourgban jelenik meg és 144 ezer embert meg fog menteni, míg a Föld többi lakója tűzben vész el.

Leemage via AFP

Már nagyon korán megfogalmazódott az a - Camille Flammarion francia csillagászhoz köthető - vélekedés, amely szerint a Föld közelében 1910 áprilisában elhaladó Halley-üstökös hatalmas csapást hozhat magával, miután az általános vélekedések szerint

a farkában észlelt mérgező gázok (többek között cián) bolygónkhoz közel érve minden életet kioltanak.

Ez volt az első alkalom, hogy a tudomány ilyen komoly félelmet keltett, de a sajtó i s nagy szerepet játszott a pánikkeltésben. Érdekesség, hogy Mark Twain 1835-ben született, amikor a Halley először került a Föld közelébe. Egyszer azt mondta, hogy az üstökössel fog elmenni, és tökéletes jósnak bizonyult: az amerikai író 1910 áprilisában halt meg.

Csapás az égből és biológiai fegyverek

A tekintélyes meteorológus, Albert Porta azt jósolta, hogy 1919. december 17-én hat bolygó együttállása olyan mágneses áramlatot kelt, amely kilyukasztja a Napot, hatalmas robbanásokat okoz, és végül elnyeli a Földet. A szakember jóslata fékezhetetlen pánikhoz és öngyilkosságokhoz vezetett, Porta elveszítette jó hírnevét, és egy lap meteorológiai rovatvezetői állásával vigasztalódott.

Nostradamus, minden idők legismertebb jósa 1999 hetedik hónapjára tette az Armageddon időpontját, a jós-gyógyszerész szerint a "terror nagy királya" az égből fog alászállni. Amikor ez nem következett be, néhányan azt kezdték terjeszteni, hogy a radioaktív hulladékkal megrakott Cassini űrszonda neki fog ütközni a Földnek, beteljesítve a Jelenések könyve 11. kijelentését: "csillagnak neve pedig üröm: azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé változik; és sok ember meghal a vizektől, mivel keserűkké lesznek."

Állítólag 2012. május 27-én és június 30-án is átéltünk egy-egy világvégét: az előbbinél Jézus második eljövetelére számíthattunk, míg június végén az államok kormányainak hirtelen összeomlását nézhettük végig.

Az 5125 évre szóló maja naptárból kikövetkeztetett "próféciák" szerint 2012. december 21-e volt az emberiség következő utolsó napja, ugyanis a 13 baktunon (394 éves perióduson) át tartó kalendáriumuk akkor ér véget. A világvégét kiváltó okok hasonlóak, mindegyik az űrből jön: vagy a misztikus Nibiru bolygó - amely állandóan a Nap mögött bujkál - ütközik a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, esetleg egy napvihar végez az emberiséggel.

Eddig azonban mindent sikerült túlélnünk, 2013 decemberének egyik reggelét is, amikor a Föld elkezdett volna az ellenkező irányba forogni. Egy 1847. évi jóslat szerint pedig a biológiai fegyverek által okozott betegségeknek 2016-ban az egész Föld lakosságát ki kellett volna irtania


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!