Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője, Manfred Weber nyíltan beszélt arról, hogy ellenzi a Fidesz visszafogadását a pártcsaládba. Weber a Spiegelnek beszélt erről, amit a 444.hu szemlézett. A lap megfogalmazása szerint Weber világos véleményt mondott az ügyről.

A Fidesz és Orbán Viktor nem használták ki az lehetőséget arra, hogy tisztázzák magukat azokban az ügyekben, amik a párt tagságának felfüggesztéséhez vezettek

- mondta a német politikus A felfüggesztés óta ráadásul újabb problémás törvényeket hozott a Fidesz Weber szerint, és a CEU sorsa sem rendeződött. Weber korábban egyértelműen a CEU Budapesten maradása mellett foglalt állást.

A Fidesz néppárti tagságát márciusban függesztették fel, miután a Soros-Juncker plakátkampány kiélezte a konfliktust a pártcsaládon belül. A kormány ezt úgy kommunikálta: maga a Fidesz kérte a felfüggesztését a vita rendezéséig. A felfüggesztés alatt a fideszesek nem vehetnek részt a Néppárt tanácskozásain, és nem jelölhetnek politikusokat a pártcsalád vezetői közé.

Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban

A Fidesz belement abba, hogy a vele szemben folyó vizsgálat idejére szüneteljenek a Néppárton belüli jogai, nem lép ki.

A felfüggesztéssel együtt a Néppárt egy háromfős, "bölcsek tanácsa" nevű testületet küldött Magyarországra Herman von Rompuy volt Európai Tanács-elnök vezetésével, hogy közelebbről megvizsgálják a Fideszt ért kritikákat. Miután Orbán Viktor egy levelet küldött a bölcseknek arról, hogy a Fidesz nem sérti a Néppárt demokratikus elveit, Herman von Rompuy egy belga tévéműsorban azt mondta: "Ha barátian fogalmazok, akkor a válaszok nem voltak igazán meggyőzőek, ha kevésbé barátilag fogalmazok, akkor problematikusak."

A bölcsek jelentése a következő hetekben készül el, a Fidesz sorsáról hivatalosan a következő néppárti kongresszuson döntenek, február elején. A Néppárt új elnöke novemberben Donald Tusk lett, a zágrábi kongresszuson (amin a Fidesz nem vehetett részt) arról beszélt: semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét a populistáknak és autokratáknak.

A Spiegel cikke szerint Tusk a következő kongresszus előtt még beszélni akar Orbánnal. Orbán november végén azt mondta: "A Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban, meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt."

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét 2019. március 12-én. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!