Donald Trump amerikai elnök megismételte pénteken, hogy készen áll a koronavírus-járvány miatt leállt gazdaság újraindítására, de hozzátette, hogy május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni az elrendelt korlátozásokat és megindítani a munkát.


A járványügyi intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport napi sajtótájékoztatóján Trump hangsúlyozta, hogy a döntés időzítésében az egészségügyi szakemberek tanácsaira hallgat majd. Szerintük pedig jelenleg úgy tűnik, hogy május elsején még nem lehet enyhíteni a korlátozásokat.

Addig nem indítjuk újra a gazdaságot, amíg nem lehetünk biztosak abban, hogy az amerikaiak ezt követően is egészségesek maradnak

- fogalmazott. Hozzátette, hogy az újraindításnak is megvan a maga kockázata, a járvány ugyanis ismét fellángolhat. Leszögezte, hogy a megbetegedések esetleges újabb hulláma esetén kész lesz ismét korlátozó intézkedéseket bevezetni.

Mike Pence alelnök a sajtókonferencián arra kérte az egyházakat, hogy a húsvéti ünnepek idején is tartsák zárva templomaikat. Bejelentette, hogy a kormányzat néhány nap múlva a járvány megfékezését célzó új előírásokat tesz közzé.

Bár biztató jelek mutatkoznak, a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját az Egyesült Államokban

- hangsúlyozta Deborah Birx járványügyi szakember.

(MTI, kiemelt kép: Alex Wong/Getty Images/AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!