Majdnem lelőtték a Fekete-tenger felett a britek egyik felderítőgépét. A két orosz pilóta a levegőben veszett össze egymással azon, hogy milyen parancsot kaptak.


Egy orosz pilóta megpróbált lelőni egy brit felderítőgépet tavaly szeptemberben, miután azt hitte, hogy engedélyt kapott a tüzelésre, írja a BBC. Az oroszok korábban azt mondták, hogy egy meghibásodás miatt lőtte ki a pilóta a két rakétát, valójában azonban szándékosan vették célba a brit gépet, csak elvétették.

Akkor a brit védelmi minisztérium nyilvánosan elfogadta az incidensre adott orosz magyarázatot. Most azonban három magas rangú, a történtekre rálátó nyugati védelmi forrás azt mondta a BBC-nek, hogy a brit légierő (RAF) RC-135 Rivet Joint repülőgépe által lehallgatott orosz kommunikáció a hivatalos verziótól nagyon eltérő képet nyújt.

Ezek szerint a felderítőgép tavaly szeptember 29-én a Fekete-tenger felett, nemzetközi légtérben hajtott végre megfigyelési feladatot, amikor két orosz Szu-27-es vadászgéppel találkozott. A lehallgatott kommunikációból kiderül, hogy az egyik orosz pilóta azt hitte, engedélyt kapott a brit repülőgép célba vételére, miután egy orosz földi irányítástól kétértelmű parancsot kapott. A másik orosz pilóta azonban nem így értelmezte az utasítást, és hevesen tiltakozni kezdett, valamint szidta a másik pilótát az első rakéta kilövésekor. Mindezt a célba vett brit felderítőgép rögzítette. Az orosz pilóták lehallgatott beszélgetésének további részleteit a brit védelmi minisztérium nem közölte.

A BBC-nek nyilatkozó nyugati szakértő szerint a félreérthető szavak ezek voltak: „megvan a célpontod”. A források szerint a laza nyelvezet az érintettek nagyfokú szakmaiatlanságát mutatja. Ezzel szemben a NATO-pilóták nagyon pontos nyelvezetet használnak, amikor engedélyt kérnek és kapnak a tüzelésre.

Az orosz pilóta ezután egy levegő-levegő rakétát indított, de nem találta el a célpontját. Ekkor robbant ki a káromkodásig fajuló vIta a két pilóta között. Az első orosz pilóta végül egy újabb rakétát is elindított, de ez sem ért el a brit repülőig, ami arra utal, hogy megszakították a műveletet, de az is lehet, hogy meghibásodott és levált a vadászgép szárnyáról.

A britek a bizonyítékok ellenére elfogadták az oroszok hivatalos magyarázatot az incidensről. A New York Times ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy az eset sokkal súlyosabb volt, mint ahogyan eredetileg ábrázolták, és akár háborús cselekménynek is felérhetett volna. A lap szerint két amerikai védelmi tisztviselő is úgy véli, hogy az orosz pilóta félreértelmezett egy földi parancsot.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!