Idén nyáron nyolcezer fős tomboló közönség előtt koncertezett a Kerekes Band Közép-Ázsia legnagyobb világzenei fesztiválján, a The Spirit of Tengrin. A zenekar kazahsztáni útját egy road movie is megörökítette, amit a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számából készült feldolgozásukra forgattak.


"Azt hiszem, nagyon sok zenész álma egy egzotikus országban, főfellépőként, főműsoridőben, több ezer fős tomboló közönségnek zúzni maximális erőbedobással. Nekünk ez az álmunk Almaty-ban vált valóra. Ráadásul a koncertünket a világzenében egyeduralkodó Songlines Magazin kritikusa is látta, sőt meg is írta. De a sikertől is libabőrösebb érzés, mikor több mint 4000 kilométerre a hazánktól testvérként fogadnak" - mondta Fehér Zsombor, a zenekar frontembere. A Daft Punk-dalhoz készült vidó a 24.hu-n debütál:

A csapat útja tele volt meglepő élményekkel, de van, ami kimaradt a klipből. Például amikor Zsombornak csupán egy kazah népdal eljátszásával sikerült meggyőznie a vámhatóságot, hogy az effektládára azért van szükségük, mert a fesztiválon játszanak, vagy az a beszélgetés, amit az együttes dobosa, Viktor valószínűleg sosem fog elfelejteni.

A koncertünk után egy idősebb kazah férfi odajött hozzám, és elmesélte, hogy a 80-as években Magyarországon szolgált, elnézést kért a szovjet megszállásért, majd elénekelte a Tavaszi szél kezdetű népdalt, amit Freddie Mercury-tól tanult. Ugyanis, ott volt a híres budapesti Queen koncerten…

A kazah road movie-t a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számának feldolgozására forgatta Fehér Marcell, aki a klip rendezője, vágója és operatőre is volt egy személyben. Az elektromos dudaszintetizátorral és vocoderrel feljátszott dal a Kerekes Band új albumán, a ReWindon hallható. A 12 feldolgozást tartalmazó albumot a nyár elején kizárólag limitált példányszámú bakelit lemezen jelentették meg. Az egyedülálló lila-narancs színben préselt lemez 140 grammos, vinylre masterelt és hagyományos analóg technikával készült, a legendás hangzású Hendrix albumokat is előállító, Hamilton hanglemez nyomóval préselték.

Naponta 40.000 új dal jelenik meg Spotify-on, a playlistek világában lassan már az előadókat vagy a dalcímeket sem ismerjük. Ezzel szemben van egy egyre bővülő vinylgyűjtő közösség, ami a zenére még mindig időt szán. Hangrendszert épít, tüzetesen átolvassa a borítót, és a lehető legjobb minőségben szeretné a zenét átélni az otthonában. Úgy éreztük, jár ennyi exkluzivitás nekik, hogy először ők jussanak hozzá a lemezhez

- teszik hozzá a zenekar tagjai.

A ReWindot a tervek szerint még ősszel online platformokon is elérhetővé teszik, a Kerekes Band pedig Budapesten legközelebb október 25-én lép fel az A38-on.

Kiemelt kép: Kerekes Band


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!