2019 első negyedévében 11,2 százalékkal nőttek az ingatlanárak, ezzel az Eurostat listájának első heyére kerültünk - derül ki a Növekedés cikkéből.


Mint írják: az ingatlanárak nagyobb mértékben emelkedtek az elmúlt években a béreknél, ezért

Magyarországon már több mint 12 évet kell dolgozni ahhoz, hogy egy átlagos fizetésből megvásárolhassunk egy átlagos lakóingatlant.

Míg Bécsben nagyjából másfél millió forint a lakások négyzetméter ára, Budapesten ez mintegy 890 ezer forint. Prága megelőz minket, de Varsó, Pozsony lényegesen olcsóbb, nem is beszélve Bukarestről.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lapnak elmondta: 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az EU-s országok közül ez kiemelkedő érték. A dobogón Írország és Csehország szerepel 31, illetve 30 százalékos drágulással, majd Lettország következik 29 százalékkal.

Balogh László szerint a kedvező fundamentumok és a gyors béremelkedés miatt a következő 2 évben várhatóan folytatódik az ingatlanok áremelkedése, mindazonáltal a dinamika csökkenhet. Támogatja továbbá az ingatlanpiac szárnyalását, hogy a 2008-as válság miatti értékcsökkenést napjainkra hozzuk be, illetve, hogy reálértéken mostanában értük csak el a válság előtti árszinteket.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!