Luxembourgból jelentkezett be Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek tanácsáról hétfő délután. A miniszter fontos kérdéseket érintett, így a bucsai vérengzésről, az ukrajnai fegyverszállításokról, a kőolaj- és gázszállítások szankcionálásának kérdéséről is újra szó esett, és kiderült, hogy Putyin követelése ellenére Magyarország is euróban fizet az orosz gázért.


Az egyre inkább valószínűsíthető orosz háborús bűnökből Szijjártó azt mondta:

Látjuk sajnos azoknak a szörnyű és embertelen cselekedeteknek a következményeit, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy elképzelhetetlenek lennének a huszonegyedik századi Európában. Mi is sürgetjük a minél gyorsabb nemzetközi kivizsgálását mindannak, ami történt akár Bucsában akár bármely más településen Ukrajnában. És természetesen mindazokat, akik felelősek ezekért a szörnyű tettekért, meg kell büntetni.

A miniszer ugyanakkor egy homályos célzás erejéig visszautasítottak azokat az állítólagos " felháborító fake news kampányokat", amelyek ezt, a fent részletezett magyar pozíciót szerinte nemcsak, megkérdőjelezték, de

abszolút hamis színben tüntették fel az elmúlt napokban.

Szíjártó azt mondta "sajnos több ilyen fake news a szomszédunkból indult útjára" de nem nevezte meg, ez alatt pontosan kiket vagy mit ért.

Az Ukrajna által szorgalmazott újabb fegyverszállításokról is beszélt Szijjártó a tájékoztatón. Ennek az igénynek szerinte sok európai uniós ország meg akar felelni. Ezért az a döntés született, hogy az európia békekeretet újabb 500 millió euróval megnöveli az Unió. Ez egy olyan pénzügyi keret, magyarázta a külügyminiszter, amelyhez azok az EU-s országok fordulhatnak, amelyek fegyvereket küldenek Ukrajnának, és ennek árát az Európai Uniótól kérhetik a megtéríteni. A keret 500 millió euróval indult, egyszer már megduplázták, és most újabb 500 millióval egészült ki. Szijjártó azt mondta, eddig tizenhét európai uniós ország élt eddig azzal a lehetőséggel, hogy az ukrajnai fegyverszállításainak költségeit az EU-val téríttesse meg.

Mi nem akadályoztunk ezt a döntést, ugyanakkor világossá tettem újra, mi kitartunk azon döntésünk mellett, hogy nem szállítunk fegyvereket Ukrajnába, és nem is engedjük át más országok fegyverszállítmányait közvetlenül Ukrajna területére hazánkon keresztül

- ismertette a magyar kormány álláspontját.

Az orosz kőolaj- és a földgázszállításokra vonatkozó szankcióikról az mondta: több tagország felvetette, hogy szükség lenne rá, de ő ismét világossá tette a magyar kormányzati pozíciót, mely szerint

mi nem fogjuk engedni senkinek sem, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg.

Szijártó azt mondta, a jövőben sem fognak megszavazni olyan javaslatokat, amelyek a kőolaj- vagy a földgáz szállítására vonatkozó szankciókat tartalmaznak.

Emlékezetes, hogy Vlagyimir Putyin nemrég elnöki rendeletet adott ki, amelynek értelmében a Gazprom az ellenséges országoktól csak rubelt fogadhatna el az orosz gázért cserébe. Válaszul erre a G7 csoport kormányai felszólították az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért. Az elmúlt hetekben a legtöbb érintett nyugati ország jelezte, nem hajlandóik rubelben fizetni.

Szijjártó közölte, van erre is olyan megoldás, amivel nem sértenek semmilyen szankciós intézkedést, és mégis biztosítják a biztonságos energiaellátást. A miniszter szerint a technikai részleteket épp most dolgozza ki a magyar és az orosz fél, azaz az MVM és a Gazprom leányvállalati, azaz a két vállalta szerződésmódosításra készül.

A technikai megoldás úgy néz ki, hogy az MVM leányvállalata, a CEEnergy két számlát hoz létre a Gazprom Banknál - amely bank nincsen szankciós listán -, egy euroszámlát és egy rubelszámlát, és euróban fizet a Gazprom Banknak. A Gazprom Bank konvertálja a befizetett eurót rubelre, amely kerül továbbításra a Gazprom Exportnak

- részletezte a külügyminiszter a megoldást, amelynek segítségével kijátszható Putyin elnöki rendelete.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!