Magyarország 37 millió euró értékben kínál segítséget Ukrajnának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban.

A tárcavezető a Lengyelország és Svédország által szervezett, Ukrajna megsegítését célzó donorkonferencián felszólalásában kiemelte: Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút, épp ellenkezőleg, azt szeretné, hogy a béke, amint lehet, visszatérjen a régióba. Magyarország Ukrajna mellett áll és támogatja az ország szuverenitását - jelentette ki.

Hangsúlyozta:

teljesen egyértelműen meg tudjuk különböztetni, hogy ki az, aki támadó és ki az, aki megtámadott.

Hozzátette: elítélik a katonai agressziót Oroszország részéről és elítélik az emberi jogok súlyos megsértését, továbbá sürgetik az elkövetett háborús bűnök azonnali feltárását.

Úgy értékelt: Magyarország szolidaritását bizonyítja, hogy eddig 670 ezer menekültet fogadott be és mindazoknak munkát kínál, akik hosszú távon szeretnének itt maradni, a gyermekeknek pedig iskoláztatást biztosítanak. Minden Ukrajnából érkező menekültet beengedünk Magyarország területére és mindannyiuknak segítünk - hangoztatta.

A külügyminiszter kifejtette: a Magyarország által felajánlott segítség öt elemből áll.

  1. Először is Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében, de ha Ukrajna más helyszínt szeretne, akkor ehhez alkalmazkodni fogunk.
  2. Mivel egyre több belső menekült van Ukrajnában, aki a háború elől Ukrajna nyugati részébe érkezik, Magyarország számukra mobil otthonokat biztosít, ezeknek a szállítását bármikor el tudjuk kezdeni.
  3. Harmadik elemként Magyarország ezer ösztöndíjas helyet ad Ukrajnából érkező diákoknak, hogy folytathassák egyetemi tanulmányaikat mondta.
  4. Úgy folytatta, Magyarország sebesült ukrán katonáknak biztosít ellátást magyar kórházakban, számbeli korlátozás nélkül.
  5. Végül pedig lehetővé teszi 130 ezer gyermek ellátását speciális kórházakban.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!