A műelemzési feladatokban sem kérdeztek szokatlan elemeket, a versek pedig még úgy sem tűnhettek ijesztőnek, hogy egyébként nem részei a gimnáziumi tantervnek.


Hétfő reggel 9-től tartották a magyarérettségit, amelynek első részében egy borokról szóló ismeretterjesztő szöveget kaptak a diákok, a gyakorlati szövegalkotásban pedig egy kampányról szóló téma és egy levél közül választhattak idén.

Amint arról korábban írtunk, a vizsga második részében vagy Lázár Ervin A kovács című novelláját választhatták a diákok, vagy Petőfi Csokonai című versét kellett összevetniük Tóth Árpád Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című költeményével.

Az Eduline a magyarérettségi mindkét része kapcsán megkérdezett egy szaktanárt, aki elmondta, hogy

A szövegértési feladat bár elsőre nehéznek tűnik, valójában nagyon diákbarát annak ellenére is, hogy sok szakmai információt tartalmaz. A biciklis kampány és a levélírás a szaktanár szerint kifejezetten jó téma a diákok számára, hiszen a fiatalok nagy részét érdekelheti a téma, a feladat pedig egyáltalán nem szokatlan.

Ami pedig a műelemzést illeti, a szakember elmondta, hogy „Lázár Ervin egy olyan modern szerző, aki nem először tűnik fel az érettségiben, az idei vizsgában szereplő novellája pedig része a Csillagmajor című kötetének, amit az általános iskolákban tanítnak is, tehát az egyébként meseszerű, népmesei elemekben bővelkedő novella akár még ismerős is lehet a vizsgázók számára.

- tette hozzá a szaktanár a lapnak.

A három szerző a tanár szerint tehát Petőfi, Tóth Árpád és Csokonai mind részei a középiskolai tananyagnak, a verseik pedig még úgy sem tűnhetnek ijesztőnek, hogy egyébként nem részei a gimnáziumi tantervnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!