Kertész János fizikus, az MTA rendes tagja fogalmazott meg egy nyílt levelet, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének szándékoznak elküldeni.

A Facebookra feltöltött levélhez Kertész azt írta, továbbra is várja azokat az akadémikusokat, akik egyetértenek a levél tartalmával és aláírnák azt.

Az első kört június 6-án este lezárják, utána petíciószerűen lehet majd csatlakozni a további aláíróknak.

A írásban többek közt az szerepel, hogy a levél egy segélykérés, miután a magyar kormány drasztikus változtatásokra készül a magyarországi kutatások terén.

A kutatók arra kérik Manfred Webert, hogy nyomást gyakoroljon Orbán Viktort miniszterelnökre, hogy visszavonják az MTA-t megcsonkító törvényjavaslatot.

Fotó: Facebook / Nagy Dénes Lajos

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hiába a múlt vasárnapi többezres tüntetés, Palkovics László innovációs miniszter kedd késő este benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémiát meggyengítő törvényjavaslatot.

Az átszervezés lényege, hogy az összes kutatóintézet egy újonnan létrehozandó intézmény, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat alá tartozna, utóbbiban pedig erős, meghatározó lenne a kormány befolyása. A kutatóhálózat kiszervezése gyorsan történne, szeptember 1-jei határidőt jelöl meg a törvényjavaslat.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!