A Tisza Párt elnöke szerint majd az embereknek kell döntést hoznia egy esetleges budapesti olimpiáról. Úgy tudja, hogy a sporteseményhez szükséges létesítmények nagy része már rendelkezésre áll a fővárosban.


Emlékezetes stúdióból kivonulása után szerda este visszatért az ATV Egyenes beszéd című műsorába Magyar Péter. A Tisza Párt elnökét ezúttal azonban már nem Rónai Egon, hanem Szöllősi Györgyi kérdezte.

A beszélgetésben főképp az egészségügy és a főváros volt a téma. Utóbbi kapcsán Magyar megemlítette, hogy hallott olyan pletykát, miszerint a kormány nem tett le a budapesti olimpiai megrendezéséről.

„Szerintünk egy ilyen rendezvényt megrendezni csak teljes egyetértésben, társadalmi felhatalmazással lehet” – jelentette ki a tiszás politikus. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy szerinte helye lenne-e az olimpiának Budapesten 2036-ban, azt válaszolta, hogy erről az embereknek kell majd döntést hoznia.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!