Meglehetős részletességgel foglalkozik az MSZP belügyeivel a kormánypárti Magyar Nemzet, az apropó az, hogy tisztújítás következik a szocialistáknál.


A párt előbb márciusban, majd májusban tartott volna kongresszust, csakhogy a koronavírus miatt nem volt lehetőség. Előbb szerették volna módosítani az alapszabályt, a második kongresszuson pedig tisztújítást tartottak volna.

A tervezett alapszabály-módosítás - kormánylap értesülése szerint - lehetővé tenné a társelnöki rendszer bevezetését, és az eddigiekhez képest nagyobb jogkört biztosítana számára a szövetségi politika meghatározásában. "A társelnöki rendszer elfogadásával jelen állás szerint Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes vezetheti majd az ­MSZP-t, azaz a jelenlegi vezetés szinte bebetonozná magát a 2022-es országgyűlési választásig" - írja a lap.

Ez azonban sokaknak nem tetszik. A Magyar Nemzet információi szerint "az MSZP megyei vezetőinek többsége azt szeretné, ha Mesterházy Attila volt elnök is indulna az ősszel esedékes tisztújító kongresszuson."

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!