Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint Somogyi László vállalkozó - Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselő férje - úgy reagált arra, hogy Kránitz Krisztiánt nem indítja az ellenzéki összefogás az önkormányzati választáson, hogy "Mi a f…asz lesz most velem, hogy a Krisztián kiesett", írja a Magyar Nemzet.

A lap birtokába olyan kép- és hangfelvételek kerültek, amiken főként Lackner Csaba, a XIX. kerületi polgármester, mesél a helyi ügyekről kólaként aposztrofált fehér por és alkohol fogyasztása közben.

Hír Tv: Egy zacskó fehér port lóbálva beszélt korrupciós ügyekről egy kispesti MSZP-s

A szocialista polgármester szerint hamisítvány lehet a felvétel, és "sületlenségek" hangzanak el a hanganyagban.

Az egyik beszélgetés során Lackner többek közt azt mondta Somogyi László vállalkozóról, hogy "Somogyi Laciék csinálják az egészségügyi intézet átalakítását", ami azért is érdekes megfogalmazás, mert ezt a projektet nem Somogyi cége, az Anildia, hanem egy másik cég, a Compassion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vitte, arra vonatkozó információ pedig nem elérhető, hogy az Anildia is részt venne a projektben.

A Compassion 2013 óta tizenegy nagy értékű közbeszerzést nyert, mindegyiket a XIX. kerületi önkormányzattól, ami szocialista vezetésű. Amikor pedig a lap elérhetőséget kért a Compassion céghez, Somogyi László nevét és telefonszámát kapták kézhez.

A Magyar Nemzet kérdéseire Somogyi László és felesége nem válaszolt, előbbit telefonon is keresték, viszont amikor egy hozzá hasonló hangú férfi felvette a telefont, letagadta, hogy ő valóban Somogyi lenne, majd letette a telefont.

A lapot megkereste egy vállalkozó is, aki feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, a hatósághoz beadott írásában szerepel Lackner és Somogyi neve is. Az illető arról számolt be, hogy az Almavirág tér felújítása 2015 végén 19 millió forint közpénzbe került az adófizetőknek, de a valós munkák már csak 14 millióra rúgtak.

A BRFK sajtóosztálya a lap megkeresésére közölte, hogy a dokumentum idén augusztusban érkezett meg, az ügyben pedig a BRFK feljelentéskiegészítést rendelt el. Amint ez megtörtént, gazdasági vesztegetés bűntette miatt szeptember 24-én nyomozást rendeltek el, ami azóta is folyamatban van.

A vállalkozó arra a kérdésre, hogy miért három és fél évvel később tett feljelentést, azt mondta, éveken keresztül próbálta visszaszerezni pénzét, most pedig reménykedett, hogy "a választások közeledtével a hatóságok és a közvélemény figyelme is jobban ráterelődik az ügyre".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!