A lengyel állam kárára elkövetett több mint két és fél milliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentették a lengyel ügyészségen Staudt Gábor jobbikos parlamenti képviselőt és több társát - írja két kormánypárti lap, a Magyar Idők és a Pesti Srácok.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/133026-836382-1732141118-76737-857068-1534221605-d-as20180219026-e1534220815336.jpg)
A feltételezett bűncselekményt nem részletezik, mindössze annyit írnak, hogy nemesfém-kereskedelem során adót, pontosabban áfát csaltak el. Nyomozás egyelőre nem indult az ügyben.
A feljelentést a Staudtot, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két korábbi nyomozóját is magában foglaló állítólagos bűnbanda egyik tagja tette. A feljelentő szerint a nemesfémmel kereskedő és milliárdokat elcsaló bűnbandát az NNI egykori alezredese, F. László irányította, aki évekig Staudt bizalmasa volt, a megszerzett vagyonnal pedig politikai céljuk volt.
A Magyar Idők szerint Staudtékat már márciusban feljelentették a magyar ügyészségen, majd az iratokat továbbküldték a NAV-hoz. Az adóhatóság azonban nem indított nyomozást, mert szerintük ha történt bűncselekmény, azzal a lengyel költségvetésnek okoztak kárt.