A köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell megjelenítenie, már csak azért is fontos lenne, hogy a személyéről ne a jövő áprilisi parlamenti választás előtt hetekkel a Fidesz egymaga határozzon, hanem széles társadalmi konszenzus alapján szülessen döntés - erről ír Magyar György ügyvéd, az Államfő-előválasztási Előkészítő Bizottság elnöke. Hozzáteszi: az ellenzék ebbe a folyamatba érdemben nem tud beleszólni, de egy köztársaságielnök-jelölti előválasztás eredménye a hatalom számára fontos jelzés lehet. Áder János köztársasági elnök 2022 májusában tölti ki második államfői ciklusát, és a hatályos szabályok szerint nem választható újra. Az utódjáról a parlamentnek pedig legalább harminc-hatvan nappal korábban, tehát jövő márciusban, illetve április első felében döntenie kell.


Múlt vasárnap az ellenzéki előválasztás lebonyolításában közreműködő civilek egy része és szakértők egyeztettek a köztársaságielnök-jelölti előválasztásról, és egyetértés született abban, hogy mielőbb, akár november-decemberben történjék meg a potenciális államfő személyére a jelölés, és utána jöhet az előválasztás. Annak eredményét február 24-én hirdethetnék ki, tehát reményeik szerint előbb, mint, hogy a Fidesz megnevezné a saját emberét.

Magyar György hangsúlyozza, tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon az államfőt nem közvetlenül választják az állampolgárok, de fontosnak tartják, hogy legalább javaslatot tegyenek egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!