Levelet küldött Jaroslav Polacek kassai főpolgármester a miskolci városházának: azt kéri, hogy továbbítsák felkérését a város egészségügyi dolgozóinak, miszerint önkéntes tesztelőket keresnek, hogy Szlovákiában segítség a lakosság tömeges tesztelését.


A miskolci kollégák segítségét a mintavételekhez, törletek vételéhez / orrból, garatból / és az antigén tesztek eredményének a kiértékeléséhez kérik. Ezeket csak egészségügyi szakemberek végezhetik

- írják az egészségügyi dolgozókhoz eljuttatott levélben, amit Ignácz Dávid miskolci jegyző, illetve Balog Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet vezetője jegyez.

A levelet megkapta minden miskolci háziorvos, házi gyermekorvos, egészségügyi szakdolgozó, mentőorvos, valamint mentőápoló. Az önkénteseknek Kassán kellene besegíteniük, utazási-, szállás-, és egyéb költségeiket a szlovák állam és Kassa városa fizetné szombaton és vasárnap.

"A szlovákiai helyzet kicsúszott a kezünk közül" - mondta a szlovák miniszter, miközben a magyar helyzet rosszabb

Szlovákia október 23-án kezdett a lakosság tömeges tesztelésébe. A járvány által leginkább sújtott szlovákiai régiókban, így a Námesztói, a Turdossini, az Alsókubini, valamint a Bártfai járásban a tömeges tesztelés harmadik napján 17 óráig 15 386 személyen végezték el a vizsgálatot, amellyel 866 pozitív személyt azonosítottak - írta az Új Szó.

Az országos tesztelésen részt vevők nem kerülnek bele az országos járványstatisztikába, mert abba csak az kerülhet bele, akit PCR-teszttel is leteszteltek.

Martin Pavelka, a szlovák egészségügyi minisztérium járványügyi intézetének epidemiológusa korábban úgy nyilatkozott, hogy a szlovák járványügyi helyzet katasztrofális, az iskolák megnyitásával összekapcsolódtak a szociális buborékok, ráadásul a hideg idő miatt többen tartózkodnak zárt térben. Szerinte kevés járványügyi szakember van, a tesztelésre és kontaktkutatásra szeptember óta nincs kapacitás. Elmondása szerint jelenleg a tünetmentesek 60%-a kicsúszik a rendszerből, mert nem tudják őket megtalálni.

A szakember szerint a tömeges tesztelésnek csak a teljes lezárás lenne az alternatívája, ami 100-150 millió eurós veszteséget okozna naponta a szlovák gazdaságnak.

Szlovákia a tömeges tesztelés nélkül lakosságarányosan másfélszer annyit tesztel, mint Magyarország, a pozitív tesztek aránya még így is 1-2 százalékkal magasabb, mint nálunk, 16-18 százalék körül mozog a csúszóátlaga az elmúlt héten. Egymillió szlovákból 430-an fertőzöttek, Magyarországon ez a szám 253, de a kevés elvégzett teszt miatt ez durva alulbecslés lehet.

A szlovákiai helyzet kicsúszott a kezünk közül. Ha nem teszünk valamit, 3500 koronavírus-fertőzött személy lesz a kórházainkban

- nyilatkozta Marek Krajčí egészségügyi miniszter a tömeges tesztelés előtt egy nappal. A kórházban ápolt szlovák betegek száma aznap 731 volt, a magyaroké 2209. Ha a szlovákiai kórházban ápoltak száma egyelőre nem is, az idehaza bevitt betegek száma már elérte a szlovák egészségügyi miniszter által említett számot, pénteken 3753 embert kezeltek coviddal. Ám lakosságarányosan ez nem a szlovák politikus által emlegetett szint, az Magyarországon 6500-7000 kórházban ápolt beteget jelentene.

Igor Matovič kormányfő még múlt hét csütörtökön jelentette be a tömeges teszteléssel együtt, október 24-től november elsejéig kijárási tilalom lép életbe egész Szlovákiában. A bölcsődéket, az óvodákat és az alapiskolák alsóbb évfolyamait leszámítva az iskolák pedig távoktatásra térnek át.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel azt mondta "nálunk a helyzet még istenes, itt sem könnyű, sőt, nehéz, de istenes".

Nem a szabályok számának szaporítását tartom fontosnak, hanem a már létezők betartását. Abban látom a kulcsot, hogy a maszkviselést be kell tartani

- fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy hétfőtől "új világ kezdődik", és a szabályokat be nem tartókat komolyan büntetik. A maszkviselés szigorítása, a karanténszabályokat megszegők komolyabb bírságolása mellett a határzárat hosszabbította meg a magyar kormány; tömeges tesztelésről, kijárási korlátozásról, távoktatásról nem esett eddig szó, mint a szomszédos Szlovákiában.

Furcsa lenne, ha tömegével mennének Kassára

Beszéltünk több miskolci egészségügyi dolgozóval is, akik csodálkoznának, ha sokan mennének önkénteskedni Szlovákiában, mert Magyarországon is van bőven dolguk a koronavírus miatt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyan még nem rendelték be a szerződéses háziorvosokat a kórházakba, mint a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de érezhetően sok beteg van Miskolc környékén is, amit a hivatalos adatközlés is alátámaszt: bár aktuális számokat nem közölnek, de a járvány kezdete óta 4517 fertőzöttet szűrtek ki Borsodban, ami Budapest és Pest megye utána harmadik legmagasabb szám az országban, igaz, lakosságarányosan máshogy néz ki a sorrend.

Az önkénteskedési kedvet az is lohaszthatja, hogy az igazolt fertőzöttek 4,66 százaléka volt egészségügyi dolgozó Magyarországon az operatív törzs közlése szerint. Ha ehhez még hozzávesszük a hatósági karanténban levők számát, akkor már egy jelentős tömeg jöhet ki, akik kiesnek az egészségügy mindennapi működésből, ami a járvány nyomása alatt komoly veszteség.

Az egymást megfertőző egészségügyi dolgozók pedig működési zavarokhoz is vezethetnek: a héten például a Szent Margit Kórház sebészeti osztályát kellett lezárni a koronavírus miatt. Csak ott 52 beteg, 11 nővér és 10 orvos volt érintett.

A tesztelőszemélyzet exportja pedig azért is abszurd, mert Magyarországon is hiány van belőlük: annak érdekében, hogy minden mintavételi megrendelést tudjon teljesíteni a mentőszolgálat, a Belügyminisztérium (BM) közreműködésével napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte. Az egységek személyzetét pedig végzős orvostanhallgatókból verbuválják.

Kiemelt kép: Egy ápolónő segít kollégájának védőruhába öltözni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház járványkórházként működő Semmelweis Tagkórházának infektológiai osztályán Miskolcon 2020. április 7-én. Fotó: Vajda János / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!