Szabó Edina lett az Egyesült Államok női kézilabda-csapatának szövetségi kapitánya.

A Team USA honlap beszámolója szerint Szabó első tornája amerikai kapitányként az Észak- és Közép-amerikai régió 2023-as bajnoksága lehet, majd ugyanabban az évben a Pán-amerikai Játékokon és - amennyiben összejön a kvalifikáció -, a világbajnokságon is ő irányíthatja a csapatot.

Szabó 15 évig dolgozott a francia női válogatott mellett technikai igazgatóként, a csapat 2003-ban világbajnok lett (éppen a magyarokat verve a döntőben), 2009-ben és 2011-ben pedig vb-második. Itthon irányította a Cornexit, valamint az Érdet is, a fehérvári csapat vele nyerte meg az EHF Kupa-döntőt a Győr ellen.

Hihetetlen nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak egy ilyen fontos és izgalmas feladatra, és várom, hogy még többet megtudjuk az amerikai kézis közösségről. 2028-ban Los Angeles rendezi az olimpiát, úgyhogy a mostani időszak meghatározó lehet, hogy az Egyesült Államok felnőjön a kézilabda legjobbjai mellé

- nyilatkozta Szabó, aki az Észak- és Közép-amerikai régió idei bajnokságán még tanácsadói szerepben lesz a csapat mellett. Az átmeneti időszak arra szolgál, hogy Szabó jobban megismerje az amerikai kézilabdaéletet, és hogy az európai munkamódszerek után felmérje az ottani állapotokat, kihívásokat, magyarázta leendő főnöke, Ryan Johnson.

Az amerikai női válogatottnak a vébéken egy 11. hely a legjobb eredménye, de a Pán-amerikai Játékokat kétszer is megnyerte, igaz, a második sikernek is már 26 éve, úgyhogy Szabóra szép feladat vár, hogy Los Angelesre tényleg számolni kelljen az USA-val ebben a sportágban is.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!