Miracle Man, azaz "Csodaember". Csak így hívják azóta az amerikai Nebraska államban élő T Scott Marrt. A négy gyerekes édesapát december 12-én találták meg otthonában magatehetetlenül. Sztrókot kapott, nem volt öntudatánál, de lélegzett. Azonnal kórházba szállították, ahol a kezelések ellenére az állapota semmit sem javult, és olyan nagyfokú agyduzzanatot állapítottak meg nála az orvosok, hogy közölték a családdal: az agyhalál elkerülhetetlen.


A lánya, Preston Marr a csodálatos felépülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: "Apa mindig világossá tette a számunkra, hogy ha esetleg úgy alakul, ne hagyjuk vegetálni, vagy valami otthonban tengődni. Ha olyan állapotba kerülne, akkor segítsünk neki abban, hogy méltó módon fejezze be az életét."

A család tehát úgy döntött, teljesíti az édesapa akaratát. A lélegeztetőgépen kívül minden egyéb gépről lekapcsoltatták, elbúcsúztak tőle, aztán még virrasztottak az ágyánál. Mivel az férfi légzése még stabil volt, hazamentek egy kicsit pihenni, majd másnap reggel visszajöttek. Akkor már a temetkezési vállalkozóval is megbeszéltek egy időpontot.

Ehelyett azonban az öntudatlan beteg kezdett magához térni, a szerettei szavaira reagált, ha kérték, hogy mozdítsa meg az ujját, megmozdította. A dolog az orvosokat is meglepte, azt mondták, szinte elképzelhetetlen, hogy egy ilyen mértékű agyduzzanat visszahúzódjon, és a páciens felépüljön. Márpedig T Scott Marr esetében éppen ez történt. Egyre jobban lett, most már ülni, mozogni és beszélni is tud.

"Nem szeretném nagyon vallásos irányba elvinni a dolgot, de azt hiszem, ez tényleg egy csoda volt" – kommentálta a történteket a sajtótájékoztatón.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!