Madonna nemrég Instagramon élő adásban válaszolt néhány kérdésre, melyet követői tettek fel neki mindenféle témáról. Valaki például arra volt kíváncsi, hogy tervez-e következő világkörüli turnét az énekes, mire azt válaszolta, persze, de mit szólnának ahhoz, ha Britney Spears is csatlakozna hozzá. Bár hozzátette, egyáltalán nem biztos benne, hogy Spears is díjazná a turné gondolatát, mióta véget ért a gyámsága, mivel több mint egy évtizeden át nem dönthetett arról, hogy szeretne-e fellépni vagy sem.

Madonna szerint viszont szuper lenne, és ahogy fogalmazott, még az ikonikus csókjelenetet is újra eljátszhatnák, melyet a 2003-as MTV VMA-n adtak elő. Közvetlenül ezután megcsókolta Christina Aguilerát is, viszont azt már csak a jelenlévők láthatták, mivel a kamera rögtön Justin Timberlake arcát mutatta, aki akkor Britney Spearsszel járt.

Madonnáról legutóbb amiatt írtunk, mert korhatáros fotókat posztolt Instagram-oldalára.

Kapcsolódó

Madonna korhatáros fotói akkora hullámokat vertek, hogy még Nancy Reagan szexuális szokásai is előkerültek miattuk

Madonna posztolt pár erotikus fotót az Instagramra, amiket a közösségi oldal törölt a kivillanó mellbimbók miatt. A képeket többen a 64 éves Nancy Reagan egyik családi fotójával vetették össze. A sztárt védők keményen visszavágtak az egykori first ladynek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!