Magyarország - a 2016-2017-es hatalmas járvány után - 2017. augusztus 24-én nyerte vissza madárinfluenza betegségtől mentes besorolását. A vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak. Szórványosan több európai országban is előfordultak megbetegedések az elmúlt években. Legutóbb Bulgáriából jelentettek eseteket. Az egyik bulgáriai járványkitörés kapcsán a magyar eredet lehetősége is felvetődött, amit azonban az elvégzett vizsgálatok egyértelműen kizártak.


A nemzetközi tapasztalatok és ez utóbbi konkrét eset is igazolja a megelőzés fontosságát. Éppen ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ismételten felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára.

A telepek járványvédelmi minimumfeltételeit a - jelenleg is érvényes - 3/2017-es országos főállatorvosi határozat tartalmazza. Az itt szereplő előírások betartása kulcsfontosságú a szabadtartású víziszárnyas-telepek járványügyi biztonságának emeléséhez. Az utasítás előírja többek között, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A betelepítés várható időpontjáról az állategészségügyi hatóságot előzetesen írásban kell tájékoztatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék és minden lehetséges módon akadályozzák meg, hogy a baromfiállomány vadmadarakkal közvetlenül vagy közvetetten érintkezzen.

A felelős állattartói magatartás, az országos főállatorvosi határozatban szereplő előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése, szögezi le az élelmiszerhatóság.

Kiemelt kép: Thinkstock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!