A műsorvezető mindig is fiatalon szeretett volna családot alapítani, de férjével elég gyorsan belecsöppentek a valóságba. Még csak négy hónapja voltak együtt, amikor kiderült, hogy érkezik a gyerekük, Zénó, aki már 5 és fél éves. Mádai Vivien a szüléskor 25 éves volt és elég elveszett.

Nem anyukának születettem, beletanultam a szülőségbe. Az elején azt sem tudtam, hova nyúljak: kerestem magamat, miközben fenn kellett tartanom egy házasságot, és gondoskodnom kellett Zénóról. Anyukám nagyon sokat segített, ő tanított meg anyának lenni

- mondta a Story-nak Mádai Vivien, aki ma már másképp csinálna ezt-azt.

Sokkal jobban kiélvezném a szülés utáni időszakot, nem pedig kapkodva, a »túlélésért küzdve« vészelném át az első hónapokat. Viszont ha ránézek Zénire, minden ilyen gondolatom elszáll, hiszen boldog, kiegyensúlyozott kisfiú, és ez visszaigazolja, hogy jól csináljuk. Pedig az elveim egy pillanat alatt megdőltek, amikor belecsöppentünk a valóságba. Ilyen például az együttalvás. Határozottan meg voltam győződve, hogy nem engedem.

Mádai Vivien: Teljes áron nem is tudom, mikor vettem utoljára ruhát

Vadássza az akciókat.

Kiemelt kép: Instagram/@vivienmadai


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!