Pénteken derült ki, hogy Iszak Eszter a TV2-hoz igazol, Mádai Vivient váltja a Mokka műsorvezetői székében. Mádai hat éven át dolgozott a csatornánál, mint írja, nehéz szívvel döntött úgy, hogy tovább áll. Úgy érzi, ez alatt a hat év alatt lett belőle felnőtt.

Kapcsolódó

Origo: Iszak Eszter lesz a Mokka új műsorvezetője

Mádai Vivient váltja a reggeli műsorban, aki távozik a csatornától.

Életem egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-es és Mokkás időszak, de nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy itt az ideje a változásnak. Sok álmatlan éjszaka és rágódás, mínusz 3 lerágott köröm után végül elérkezett a pillanat, hogy egy új fejezetet nyissak az életemben. Persze ehhez az is hozzátartozott, hogy régóta kacérkodtam már a gondolattal, kipróbálom milyen lehet 6:30-ig aludni

- írta posztjában a műsorvezető.

Hangsúlyozta, hogy nagyon hálás a csatornánál eltöltött időért a kollégáiért, akikkel együtt dolgozhatott.

Itt nem csak feladatot, fantasztikus kollégákat, de barátokat és olyan élményeket is kaptam, amelyeket egész életemben viszek majd magammal. Ezúton szeretném megköszönni a médiában dolgozó minden újságíró kollégának is, hogy a rengeteg váratlan fordulatot az életemben a körülményekhez képest mindig elnézően és tisztelettel kezelték. (…) Folytatjuk…!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!