A MABISZ szerint a hazai életbiztosítási piac szinte teljes egészét lefedő tizenegy MABISZ-tag biztosítótársaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizárási okok közé a koronavírus fertőzés. (A kockázati életbiztosításoknál a biztosító kizárólag a biztosítási esemény - haláleset - bekövetkeztekor szolgáltat). A MABISZ szerint


  • van olyan biztosító, amelynek a szerződési feltételei eleve nem tartalmaznak járványhelyzetre vonatkozó kizárásokat.
  • Mások úgy értelmezik, hogy azért nem kizáró ok náluk a koronavírus, mivel nem minősül sem heveny fertőző betegségnek, sem kritikus betegségnek.
  • És van olyan biztosító is, amelyik külön felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosításuk szerződéses feltételei szerint kizárt eseménynek minősülhetne a koronavírus-járvány. Ugyanakkor leszögezik: úgy döntöttek, hogy a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos biztosítási eseményekre is minden egyéni és csoportos kockázati életbiztosítás esetén szolgáltatnak.
  • Egy másik társaság pedig úgy fogalmaz: a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos és a feltételek alapján kizárt biztosítási események esetében is igyekeznek a legnagyobb méltányossággal és körültekintéssel eljárni.

Több biztosító ráadásul még kedvezően módosított is az új szerződéseknél az egyes életbiztosítási, valamint baleset- és betegségbiztosítási termékeknél érvényes várakozási, kockázatkizárási időn.

  • Az egyik biztosító 30 napra csökkentette az egyébként 6 hónapos várakozási időt a COVID-19 betegséggel összefüggő, bármely okú halálszolgáltatás esetében.
  • Egy másiknál pozitív teszttel igazolt, COVID-19 megbetegedésből eredő kórházi kezelés esetén két hétre rövidítették le a kockázatkizárási időt több konstrukciónál is.
  • Olyan társaság is van, amelynél az életbiztosítások esetén nincs várakozási idő, s a megkötött szerződések akár az első díj befizetésének másnapjától fedezetet kínálnak.

Megjelentek új fedezetek is a járvány hatására, például

  • egyes társaságok egy alkalommal vállalják az elvégzett COVID-19 szűrővizsgálat költségének megtérítését (15 000 forint összegig),
  • mások kórházi napi térítést nyújtanak, vagy a keresőképtelenség esetére szóló új táppénz fedezetet vezettek be.

A MABISZ ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az egészségbiztosításokban már lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra. Egyes biztosítók portfóliójában megtalálhatók olyan szerződések, amelyek feltételeiben a világjárványokkal összefüggő biztosítási események kizárásra kerültek és olyanok is, amelyek alapján ilyen esetekben is szolgáltatnak. Érdemes emlékeztetni arra is, hogy amennyiben valaki COVID-fertőzés miatt szorul kórházi ellátásra, akkor alapesetben az egészségügyi szabályozások miatt kizárólag állami, erre kijelölt ellátó helyeken kerülhet sor a gyógykezelésre. Természetesen a magánbiztosítások mind előtte, mind utána segítenek, illetve 24 órás orvosi információs vonalakkal is rendelkezésre állnak. Ezért azt ajánlják, hogy ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen esetekben fizet vagy nyújt szolgáltatást a szerződésünk, tájékozódjunk a pontos feltételekről a biztosítónknál.

Azért is érdemes konzultálni biztosítási szakemberekkel, mert a megkötött szerződésekben az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság. Mind élet-, mind baleset-, mind betegségbiztosítás esetén célszerű lenne a MABISZ szerint növelni a biztosítási védelem szintjét, annak érdekében, hogy a társaságok hathatós segítséget tudjanak nyújtani a biztosítási esemény (haláleset, baleset, illetve betegség) bekövetkezése esetén. Például egy haláleset esetén egy család általában három év alatt tudja teljes mértékben újrarendezni anyagi viszonyait, így célszerű lehet a biztosított három éves jövedelmének megfelelő, vagy annál is magasabb kockázati életbiztosítási összeget választani. Mindegyik termékkör esetében indokolt a biztosítási védelem növelése, illetve kiterjesztése, ezáltal a baleseti, betegségi, haláleseti kockázatokkal kapcsolatos védekezés erősítése.

Koronavírus - Még több hír a témában

Ismét sokan hunytak el, de az új fertőzöttek száma csökkenőben van

Kórházban közel ugyanannyian vannak egy hete.

Rogán: Aki nem regisztrál a vakcinára, az hátrébb kerül a sorban

Alig mennek el az osztrákok a tömeges tesztelésre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!