Ahogy arról beszámoltunk, a szlovák parlament március 17-i döntése alapján május 15-étől tiltott és büntethető lesz a külföldi himnuszok, így a magyar éneklése is Szlovákiában, minden olyan esetben, amikor az adott államnak nem tartózkodik hivatalos delegációja a helyszínen. A tiltás az állami jelképek módosításáról szóló törvénybe került be a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére. Magánszemélyek nem, jogi személyek viszont akár 7000 euróig is büntethetők külföldi himnusz éneklése miatt.

Hokibotos szlovák címer

Az állami jelképekről szóló törvénymódosítását a Szlovák Nemzeti Párt eredetileg Szlovákia állami jelképeinek általuk helytelennek tartott használata miatt kezdeményezte. Legfőbb példájuk a szlovák hokiválogatott címerhasználata volt, melynél a játékosok mezén a szlovák nemzeti címert hokibotokkal egészítették ki.

A himnuszéneklést tiltó törvénymódosítást benyújtója, Dušan Tittel a Szlovák Nemzeti Párt képviselője, a dunaszerdahelyi DAC szurkolótáborának meccsek előtti magyar himnuszéneklésével érvelt a tiltás szükségessége mellett. A Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal koalícióban kormányzó szlovák-magyar vegyespárt, a Híd-Most képviselői is megszavazták tévedésből a törvénymódosítást.

A szlovákiai magyarság körében széleskörű felháborodást váltott ki a magyar himnusz éneklésének betiltása, hiszen egyes kulturális eseményeknek, történelmi megemlékezéseknek, vagy akár egyházi szertartásoknak is bevett része a himnusz eléneklése. Dél-Szlovákia magyarlakta településein spontán himnuszéneklések szerveződtek, a Magyar Közösség Pártja és más szervezetek is aláírásgyűjtést indítottak a himnusz tiltása ellen. Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa kijelentette, hogy a himnuszt a törvényi tiltás ellenére tovább fogják énekelni, ha szükséges, akkor a klub kifizeti a büntetéseket. Múlt hét vasárnap egy kisebb tüntetés is volt Pozsonyban.

DAC-os reagálás a magyar himnusz betiltására

Világi Oszkár klubtulajdonos közölte, ha kell büntetést fizetnek, de a jövőben is énekelnek. Ilyen szemétség után a Híd frakcióvezetője kész lemondani.

A Híd-Most párt képviselői bocsánatot kértek, hogy állításuk szerint figyelmetlenségből megszavazták a himnusz éneklésének tiltását. A párt ígéretet tett a helyzet kezelésére.

Később a Híd-Most egy, az általuk vezetett igazságügyi minisztérium által kiadott értelmezésre hivatkozva már úgy érvelt, hogy a törvény nem tiltja más országok himnuszának éneklését, bár annak egyértelműsítését továbbra is szükségesnek látják. A Híd-Most párthoz hasonlóan a Szlovák Nemzeti Párt vezetése is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvény nem tiltja a magyar himnusz éneklését.

Ugyanakkor a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogásza, Fiala-Butora János szerint a törvény egyértelműen tiltja a magyar himnusz éneklését, szerinte

a kérdés csak az, hogy mikor és kinek.

A törvény nem egyértelmű megfogalmazása miatt erre vonatkozóan jelentősen eltérő értelmezések lehetségesek. A legfontosabbnak viszont Fiala-Butora azt gondolja, hogy

a törvény teret ad a hatóságoknak a magyar himnusz elleni fellépésre. Ők saját maguk fogják értelmezni a törvényt és úgy járnak el, ahogy helyesnek tartják. Kötni elvileg a törvény betűje köti őket, ez viszont a szöveg többértelműsége miatt kevés dologra elég. Érdemes megemlíteni, hogy a sportrendezvényekről szóló törvény sajátos értelmezése alapján tiltják a magyar nemzeti jelképeket a DAC meccseken, messze túllépve a törvény helyes értelmezésén. Ebben az esetben is fennáll ennek a veszélye.

Bár a Híd-Most párt Andrej Kiska államfő vétóján keresztül kívánta rendezni a helyzetet, az államfő nem könnyítette meg a dolgukat. Kérésük ellenére ugyanis a törvénynek nemcsak a himnuszéneklésre vonatkozó részét, hanem az egész jogszabályt visszaküldte vétójával a parlamentnek. Így viszont már bizonytalanná vált, hogy a Híd-Most koalíciós partnerei, a törvénymódosítást végig vivő Szlovák Nemzeti Párt és a Smer hogyan fognak szavazni az államfő vétójáról.

A Szlovák Nemzeti Párt az Új Szó híre alapján az államfő vétójának megtörését fogja támogatni. Amennyiben így szavaz a a legnagyobb kormánypárt, a Smer is, úgy a szlovák parlament a Híd-Most támogatása nélkül, de más szlovák ellenzéki pártok szavazataival megtörheti az államfő vétóját.

Csütörtökön a nagyszebeni EU-s csúcstalálkozóra érkező Peter Pellegrini szlovák kormányfő, azt mondta az Azonnali kérdésére, hogy

senkit nem zavar a magyar himnusz.

Szintén csütörtökön a szlovák parlament médiabizottsága Kiska államfő vétójával szemben, a törvénymódosítás újbóli elfogadását javasolta - a bumm.sk híre szerint.

Ugyanakkor a szlovák parlament médiabizottsága támogatta a Híd-Most javaslatát is, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják a törvénymódosítást. A törvénymódosítás egy plusz mondat betoldásával oldaná meg a kérdést, amely rögzíti, hogy a törvény nem érinti a természetes és jogi személyek más országok himnuszának lejátszására vagy eléneklésére való jogát.

A himnusztörvény újbóli elfogadásáról ma szavaz a szlovák parlament.

Kiemelt kép: Krizsán Csaba /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!