De lehet, hogy még a hétvégén sem! A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának munkatársa szúrta ki a pindurka rágcsálót.


A törpeegeret 2022-ben az év emlősének választották, a rendkívül aprócska állat 2012 óta védettnek számít Magyarországon.

A Hortobágyi Nemzeti Park Természetmegőrzési Osztályának egyik munkatársa, Szabó Gyula nemrég felfedezett egy törpeegér-fészket, nem messze pedig egy példányt is sikerült lencsevégre kapnia. A kisegér fészke sem nagyobb egy emberi ökölnyél, jellemzően fűből alakítja ki.

Szabó Gyula annyira szerencsés volt, hogy videóra tudta venni azt is, ahogy az állatka mosakszik. Ezen kívül az is látható, hogy mennyire ügyesen ugrál a fűszálakon, de az Időkép közlése szerint a faj példányai a fák törzsén is felszaladnak, valamint jól is úsznak.

Aki igazán vidámra akarja fordítani a kedvét, EZEN A LINKEN megtekintheti a videót a mosakodó törpeegérről.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!