A hazánkon átvonuló hullámzó fronttal a délutáni, esti óráktól nyugat felől egyre többfelé elered az eső és a magasban sarki eredetű, hideg légtömeg érkezik - írja az Időkép.hu. Vasárnap éjjel, hétfő hajnalban néhol az Alpokalján már talajszinten fagypont közelébe süllyed a hőmérséklet, a magasban pedig fagypont alatt alakul, így a Kőszegi-hegység magasabb részein az eső hóval keveredhet.


Ezzel pedig ugyan csak kis területen és a magasabb pontokon, de megvan rá az esély, hogy megjelenjenek a szezon első hópelyhei.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint Vasárnap főleg keleten még számítani lehet hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de nyugat felől egyre többfelé beborul az ég. A nyugati és a középső országrészben egyre többfelé várható eső, zápor, keleten estig még kicsi a csapadék esélye. A Dunántúlon sok helyütt megerősödik az északnyugati, máshol megélénkül az északkeleti szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton, északnyugaton 13 és 16, keleten, délkeleten 17 és 22 fok között alakul.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Farkas Norbert/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!