Drasztikus beavatkozást alkalmaznak, de így el lehet kerülni az operációt. A 76 éves színművész már a visszatérésén gondolkozik.


Ahogy arról a napokban beszámoltunk, kórházba került Lukács Sándor. Mint kiderült, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművésznek szívproblémája van, a hírek szerint maga Merkely Béla a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója műtené meg.

„Nem kockáztattam, hiszen éreztem, hogy valami nem stimmel. Napok óta fáradékony voltam, teniszezés közben pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy nem mozdulok a labdáért. Nem is halogattam sokáig a dolgot, bementem a kórházba, ahonnan már nem is engedtek haza” – mesélt kórházba kerüléséről a színművész a Blikknek.

Jelenlegi állapotáról pedig azt mondta: „Vérhígító és értágító gyógyszereket kapok, de a professzor szerint még egy hét kell ahhoz, hogy kiderüljön, miként reagálok a kezelésre. Imádkozom, hogy elkerüljem a műtétet, mert a másik megoldás, amit Merkely doktor úr javasolt, mégiscsak kevésbé drasztikus beavatkozás.

A szívritmus elektromos úton való helyreállítását altatásban végeznék.

Lukács Sándornak még sosem volt korábban probléma a szívével, így alaposan megijedt, mikor az első tünetek jelentkeztek.

„Laikusként most azt mondanám, egy hónap legalább kell, mire visszatérhetek a színpadra, de nem akarok Merkely professzor úr nélkül találgatni. Rettentően sajnálom, hogy le kell mondanom néhány előadást, de az élet néha közbeszól, és most az a legfontosabb, hogy talpra álljak és egészségesen hagyhassam el a kórházat”

– mondta el a 76 éves színész.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!