A svéd rendőrség pénteken délután közölte, hogy lövöldözés miatt részlegesen lezárta egy bevásárlóközpontot Malmőben.


Lövések dördültek a malmői Emporia bevásárlóközpontban. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, a helyszínt lezárták.

- idézi a közleményt a Reuters.

A rendőrség később közölte, hogy az incidensben két ember megsérült, egy gyanúsítottat pedig letartóztattak. A lakosságot fenyegető közvetlen veszély elhárult, a rendőrök a helyszínen tanúkat hallgattak ki, és a térfigyelő kamerák anyagát vizsgálják.

Korábban a rendőrség azt is közölte, hogy lezárták a területet, és arra kérték a lakosságot, hogy ne menjenek be a bevásárlóközpontba.

Egy olvasónk nemrég azt írta, hogy a lövöldözés ideje alatt épp a bevásárlóközpontban tartózkodott.

A párommal mentünk el egy délutáni bevásárlásra az Emporia bevásárlóközpontba. Ő bent nézelődött egy üzletben én pedig megnéztem kint egy kirakatot. Négy erős puffanást hallottam tőlem jobbra. Magam is járok lőni abszolút nem asszociáltam először lövésre hiszen nagyon tompa volt a hangja. De amikor láttam a felém futó embertömeget akik sikoltva özönlöttek egyből összeraktam a képet

- írta a lapunknak küldött üzenetében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!