Lövöldözés volt helyi idő szerint vasárnap délután a floridai Jacksonville városában egy videojáték-versenyen, többen meghaltak, köztük a feltételezett elkövető is, aki források szerint önmagával végzett.


A Miami Herald című lap információi szerint

a halálos áldozatok száma négy, a sebesülteké tizenegy.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sebesültek állapota stabil, nincsenek életveszélyben. Más források szerint hat embert szállítottak kórházba, egyikőjük állapota válságos.

A helyi hatóságok közölték, hogy az incidensnek vége, egy elkövető volt.

Amerikai sajtóközlések szerint a lövöldözés a Jacksonville belvárosában lévő Jacksonville Landing nevű, folyóparti fesztiválközpontban történt, azon belül is a GLHF Game Bar e-sport bárban, ahol éppen a Madden NFL 19 nevű, országos amerikai futball videojáték-verseny selejtezője zajlott.

A Los Angeles Times című lap a verseny egyik résztvevőjére hivatkozva azt írta, hogy

az elkövető a versenyen vett részt, és azután nyitott tüzet, hogy kikapott a játékban.

A szóban forgó meccset élőben közvetítették, a világhálón közzétett egy felvételen az látható és hallható, hogy egy szabadrúgás nyomán valaki - vélhetően az elkövető - mérgesen felkiállt, majd az egyik játékos pólóján egy vörös lézer jelenik meg. Ezt követően tizenkét lövés hallható, melyeket fájdalmas kiáltások kísérnek.

Mike Williams seriff nem kívánta kommentálni a lapértesülést a lövöldözés okáról. Rick Scott, Florida republikánus kormányzója bejelentette: a helyi hatóságok megkapnak minden segítséget, amit csak kérnek. A Fehér Ház közleménye szerint Donald Trump elnököt tájékoztatták a történtekről, az elnök folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!