Tavaly nyáron egyik napról a másikra ledózerolta egy állami beruházócég a Fertő tavi mólók és cölöpházak utolsó darabjait is. A tulajdonosok az utolsó pillanatig küzdöttek az épületek megmaradásáért, ám a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) annyira sietett megtisztítani a terepet egy új beruházás számára, még azt sem várta meg, hogy a bíróság elbírálja a tiltakozó tulajdonosok beadványát.

Hiába volt azonban a sietség, mert a jelek szerint egy ideig biztosan nem épül semmi a területre, nincs ugyanis pénz a beruházás elkezdésére.

A SFTFN februárig várta a beruházó cégek árajánlatait, de azóta csend van a vitatott építkezés körül. Az állami cég a pályázattal "szállások és egyéb ingatlanok" kivitelezőjét kereste gyorsított eljárásban. Ebből első körben nagy botrány lett, ezért az SFTFN december elején visszavonta a tendert, ám néhány hét múlva másodszorra is nekifutott a pályáztatásnak.

A közbeszerzési kiírás szerint 34 ezer négyzetmétert akartak beépíteni a fertőrákosi tóparton, Natura 2000 besorolású területen.

Kapcsolódó

Napi háromszáz teherautóval érkezhet a NER a Fertő tó partjára

Állami pénzből épülhet négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya a Fertő tó partjára. A nemzeti park területén Mészáros Lőrinc cége vezényli az építkezést, amely ellen hiába tiltakoztak a helyiek. A beruházást egy 2017-es tűzvész is megkönnyíti. Riport.

Most viszont a nyilvánosság számára is kiderült, hogy az állami spórolás miatt egyelőre sincs pénz a beruházásra.

Az Átlátsztó írta meg, hogy csütörtökön felkerült az EKR-be a pályázati ajánlatok összegzése, amiből az derült ki, hogy a közbeszerzést végül eredménytelennek nyilvánították.

A dokumentum hivatalos megfogalmazása szerint "a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem került rendelkezésre bocsátásra".

Azt nem tudni, hogy mennyit spórol ezen a kormány, írta az Átlátszó, de az épületek mennyiségéből és méretéből, valamint az egyéb nagyberuházások árából kiindulva nyilvánvalóan több tízmilliárd forintról van szó - egyes becslések szerint akár 100 és 200 milliárd forint között is lehet(ne) a végösszeg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!