Az LMP szerint Petry Zsolt, Németországban elbocsátott kapusedző "szerencsétlen esete nem egy fontos probléma", hanem egy figyelemelterelés arról, hogy a kormány Magyarországon több százezer embert hagyott magára - mondta a párt társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté kifejtette, miközben a külföldi munkahelyét elvesztő Petry Zsolttal miniszterelnöki szinten foglalkoznak, addig Orbán Viktor továbbra sem beszél a vendéglátósok, a fodrászok, a taxisofőrök és más szolgáltatásokban dolgozók koronavírus-járvány alatti megélhetéséről, valamint a teljes védettség nélkül újra tanítani kényszerülő pedagógusokról. Még mindig nincs kiterjesztett bér- és rezsitámogatás, 100 százalékos táppénz, valamint meghosszabbított álláskeresési járadék, pedig ezek az intézkedések jelentenének érdemi segítséget a magyar vállalkozásoknak és családoknak - fejtette ki az ellenzéki politikus.

Petry Zsolt berlini elbocsátásával nem csak a kormányfő, hanem számos kormánypárti politikus foglalkozott az elmúlt napokban, a külügy még a német ügyvivőt is bekérette emiatt. A legfrissebb megnyilatkozás Novák Kataliné, aki a Welt am Sonntag német lapban megjelent vasárnapi cikkében tért ki az esetre. "Egyre többen vannak, akik úgy érzik, a szabadság, a nemzet, a hagyományos család, a keresztény kultúra, az emberi méltóság olyan értékek, melyeket már nem képviselnek a névleg jobbközép pártok. Ezeket az embereket joggal háborítja fel, hogy a baloldali liberális fősodortól eltérő véleményük miatt megbélyegzik, kirekesztik, hátrányosan megkülönböztetik őket" - írta a Fidesz alelnöke.

Kapcsolódó

És az megvan, hogy Orbán futballfilozófiájából következhet igazán Petry kirúgása?

Most, hogy a külügy a német ügyvivőt is bekérette az ügyében, Bayer Zsolt petíciót indított, s a komplett fideszes élmezőny véleményterrort kiáltott, talán nem árt, ha megismerkedünk vezetőjük gondolataival az isteni játékról.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!