Liu Shaoang: Koreából írtak, hogy miattam kezdtek el magyarul tanulni

Testvére elismerte a nekünk adott interjúban, hogy az olimpiai bajnoki cím után eleinte nem volt könnyű ismét belevágnia a felkészülésbe. Ön hogyan rá tudott hangolódni a januári Eb-t megelőző edzésekre?

Az Eb most izgalmasnak ígérkezik, úgy érzem, nagyon jó esélyekkel tudunk kiutazni Hollandiába. Korábban azt fogadtam meg, hogy a következő olimpiáig tartó ciklusban szeretnék Európa- és világbajnok lenni, úgyhogy abszolút motiváltan vágtam neki a felkészülésnek.

Shaolinnak korábban is volt olyan időszaka, amikor kicsit nehezebben szokott vissza, de ilyenkor az a legjobb, ha hagyjuk őt, és idővel úgyis felveszi a ritmust.

Érezni olyan ez ellenfeleken, hogy jobban ki vannak hegyezve önökre, és az olimpia óta az önök legyőzése jelenti a legnagyobb skalpot a számunkra?

Ez egy oda-vissza adok-kapok, nekik az a céljuk, hogy elkapjanak minket, mi pedig szeretnénk a lehető legtöbb versenyen az élen zárni. Ezen a szinten már minimális a különbség a csapatok között, itt már leginkább a taktikán és a mentális tényezőkön múlik egy-egy futam sorsa, no meg a szerencsén, hiszen az esések alaposan felforgathatják a versenyt. Egyébkén már korábban is figyeltek ránk, a koreaiak például 2015-ben elkezdtek minket videózni, és kielemezni, miket csinálunk edzéseken.

Ha egy szóval kéne jellemeznie magát a pályán, akkor mit mondana?

Az utolsó három világkupámon kicsit agresszívnak éreztem magamat, lehet, azért, mert túlzottan akartam a sikert.

Úgy utaztam el, hogy a minimum elvárás magamtól a döntő és az érem, és lehet, hogy ez érződött aztán rajtam a jégen is. De nem kizárt, hogy aztán ezzel a stílussal leszek eredményes.

És a bátyjára mit mondana? Ő úgy jellemezte magát, hogy szép.

Szépnek szép, de az nem sokat segít a versenyek közben. Persze az nem árt, ha az ember jól néz ki, főleg, ha közvetítik is a versenyt.

Jól érzem, hogy Shaolinnak kicsit több jut a médiafigyelemből, mint önnek?

Ha az olimpiai bajnok váltónkat nézem, akkor érthető, hogy ő van leginkább reflektorfényben, hiszen ő Európa- és világbajnoknak mondhatja magát, neki vannak a legkomolyabb eredményei köztünk.

És van egy stílusa, amit az emberek szeretnek, ő pedig jól érzi magát ebben a szerepben. Időnként már kopogtat a celebvilág ajtaján, lehet, hogy egyszer én is kipróbálom magam ebben a szerepben, de most még inkább a sportra koncentrálok.

Mikor volt utoljára nagyobb vita vagy konfliktus önök között?

Néha vannak viták arról, hogy ki takarítson otthon, de egyébként nem jellemző ránk, hogy összeszólalkoznánk. Kicsiként előfordult olyan, hogy valamelyikünk szóvá tette, ha a másik olyan játékot kapott, amit ő is szeretett volna, és akkor ment a birkózás. De sosem bántottuk egymást.

Phjongcshangban mind a három egyéni számában kiesett. Ott is a görcsös akarás volt a baj vagy inkább a tét nyomta össze?

Az egy addig ismeretlen stresszhelyzet volt számomra, azt sem tudtam, hol vagyok. Komolyan vettem, de közben megpróbáltam élvezni is, viszont a kelleténél jobban a hatása alá kerültem az olimpia semmihez sem fogható hangulatának. Tokióban már meglesz a rutinom, és az a cél, hogy ott minden számban döntőbe kerüljek.

Utólag visszanézve felfoghatja úgy is, hogy legalább már tudja, mire számítson, nem?

Igen, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Az elején nagyon féltem, hogy ha nem most jön össze az érem, akkor mikor? Aztán mikor megszereztük az aranyérmet, abszolút megnyugodtam.

Azóta tisztábban látok, és már tudom, hogy higgadtabban kell egy ilyen helyzetet kezelni és tiszta fejjel odaállni.

Arra emlékszik, hogy mi volt a fejében, amikor a váltóval a döntőre készültek?

Az volt bennem, hogy ez az utolsó esély, és jött mellé az érzés, hogy most már nem szabad csalódást okozni, nemcsak a családtagoknak, a barátoknak, a szurkolóknak, hanem magunknak sem.

A bátyja azt mondta, hogy amikor az 500-as elődöntőben kiesett és bement az öltözőbe, azt látta, hogy mindenki kétségbeesett arccal néz vissza rá.

Engem aznap kizártak 500-on, Csabinak és Viktornak (Burján Csaba és Knoch Viktor, a váltó másik két tagja) pedig már nem volt több futama, úgyhogy mindenki fogta a fejét. Ekkor adta elő Shaolin a motivációs beszédjét, hogy nincs mit veszteni, fel kell menni a jégre és meg kell mutatni, mit tudunk.

Benyomtuk a zenét, és mindenki felpörgött, a kivonulásunk meg olyan volt, mint a filmekben, amikor mutatják a főhőst, ahogy elszánt arccal lépdel a lassított felvételen, körülötte ömlik ki a füst a füstgépből, a csarnokban pedig morajlik a tömeg. Az emlékezetes pillanat volt.

Amikor a testvére másfél körrel a vége előtt átvette a vezetést, érezte, hogy ez már meglesz?

Bevallom, nem erre figyeltem, mert a váltás után próbáltam követni Shaolin ívét, hogy le tudjam váltani, ha esetlegesen elesett volna. Erre koncentráltam, de az utolsó fél körben már érzékeltem, hogy megnyerjük, látszik is a felvételen, hogy örülök a háttérben.

Édesapja kint volt a helyszínen, őt sikerült bevonni az ünneplésbe?

Nézők ugyan nem jöhettek le az öltözőbe, de az akkori ügyvezető igazgatónk, Orendi Misi bácsi lehozta apát. Nem tudott megszólalni, de láttam a szemében a büszkeséget, hiszen ő is erről álmodott és küzdött érte, hogy sikeresek legyünk. Ő is és Misi bácsi is be voltak rekedve, annyit ordítoztak a verseny alatt, de a könnyeik árulkodóak voltak.

Édesanyja itthonról követte várandósan a versenyt, neki sem lehetett könnyű.

Anya annyira ideges volt, hogy nem is nézte a futamot. Ahogy túl voltunk a sajtótájékoztatón és a doppingteszten, egyből őt hívtam fel.

Van a bátyjának olyan tulajdonsága, ami idegesítő?

Néha beleüti az orrát egy-egy dologba akkor is, amikor nem kéne, beleszól például magánéleti kérdésekbe.

És önnek mi az a tulajdonsága, amivel Shaolint ki tudja akasztani?

Amikor még nem volt meg a jogosítványom, néha kicsit idegesen reagált, mikor megkértem, hogy vigyen el ide vagy oda. Mióta mindketten külön autóval járunk, azóta nincs ilyen probléma, és remélem, nem is szoktam már idegesíteni.

Szenvedett már igazán komoly sérülést esés miatt?

Igen, egyszer edzésen eltörtem a kulcscsontom. Erre emlékeztet ez a tetoválás, egy angol felirat, ami azt jelenti, hogy sérült, de még működik.

A barátnője hogy viseli, hogy komoly női rajongótáborral rendelkezik ön is, a testvére is?

Egyáltalán nem féltékeny. Koreából és Kínából sokan szoktak írni, volt olyan, aki azt mondta, miattam kezdett el magyarul tanulni. Az olimpia alatt a helyiek odajöttek, megöleltek minket, közös fotót készítettek, meglepően nyitottak voltak. Itthon ez nem jellemző, de azt azért általában ki szoktam szúrni, ha felismernek.

Könnyebb vagy nehezebb az ön számára, ha a testvére ugyanabban a futamban van?

Az ilyen esetek vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul sülnek el általában. Volt olyan verseny, ahol a nagy helyezkedésben hozzáértem Shaolinhoz, aki aztán nem tudta visszaverekedni magát az élre, de előfordult olyan is, hogy mi vittük el az első és a második helyet.

Az mindenesetre nem könnyű, hogy ilyenkor óhatatlanul figyeli az ember, hol van a testvére.

A nagy helyezkedésre, lökdösődésre fel lehet készülni?

Ez is a taktika része, ki lehet zökkenteni vele a másikat, de tudni kell, mi az, ami még belefér. Én általában érzem, meddig lehet elmenni, de volt olyan is, hogy a célba érés után nem mertem örülni, mert kétség támadt bennem, hogy fogják majd megítélni a bírók az ütközést.

Bátyjától is kérdeztem, de kíváncsi vagyok az ön véleményére is: kiből lesz jó rövidpályás gyorskorcsolyázó?

Szerintem nem lehet kijelenteni, hogy ehhez a sportághoz speciális alkatra vagy képességre lenne szükség. Nagyjából ugyanaz igaz, mint az összes többi sportág esetében: fizikálisan és mentálisan is nagyon egyben kell lenni, és rengeteg munkára van szükség.

A rövidpályás gyorskorcsolya bizonyos szempontból ugyanolyan technikai sport, mint a Forma-1, csak itt mi vagyunk a száguldozó gépek.

Kinőheti magát az önök sportága itthon olyan sikeressé, mint a kajak-kenu vagy az úszás?

Szerencsére már nagyon sokan ismerik a sportágat itthon is, és az állam is mellé állt, ami szintén segítheti a fejlődést, terjeszkedést. Jó lenne, ha az emberek úgy gondolkodnának, hogy ha itt a tél, akkor irány a jégcsarnok, és próbáljuk ki a gyorskorcsolyát. Hogy meddig juthat a sportág, azt nem tudom, de az elmúlt évek sikerei megmutatták, hogy bőven van benne potenciál.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu