Linda Evangelista tavaly szeptemberben számolt be arról, miért hagyott fel a modellkedéssel. Mint kiderült, 2015-ben fagyasztásos módszerrel szeretett volna megszabadulni a súlyfeleslegétől, az eljárás azonban pont fordítva sült el, mint ahogyan szerette volna.

Kapcsolódó

Felismerhetetlenné vált az egykori sztármodell - 50 millió dollárra perli a zsírfagyasztást végző céget

Régóta nem hallottunk Linda Evangelistáról, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legismertebb divatmodelljéről. Nemrég azonban kiderült, hogy egy plasztikai műtét miatt "eltorzult" az arca, ő pedig ötvenmillió dollárt követel a cégtől, amely a balul sikerült kezelést végezte.

A modell zsírsejtjei a beavatkozást követő hetekben növekedésnek indultak, eltorzítva a testét és az arcvonásait. Kezdetben azt hitte, keményebb edzéssel és diétával javíthat a kialakult helyzeten, ám amikor orvoshoz fordult, közölték vele, hogy ezek közül egyik megoldás sem fog rajta segíteni. Evangelista 50 millió dollárra perelte az eljárást végző céget azt állítva, hogy nem tájékoztatták őt a szóban forgó mellékhatásról.

Idén februárban a modell a People magazinnak beszélt arról, hogy a beavatkozás óta már nem saját magát látja viszont a tükörben, egyúttal pedig meg is mutatta a magazinnak, hogyan változott meg a teste, amit folyamatosan takargatott.

Kapcsolódó

Linda Evangelista megmutatta, hogy néz ki a teste az elrontott zsírfagyasztó kezelések után

Tavaly 50 millió dollárra perelte az elfuserált kezelést végző céget.

Evangelista a hétvégén nagy hírt jelentett be az Instagram oldalán, friss posztja szerint ugyanis a Fendinek állt modellt. Ezzel most először szerepelt divatkampányban azóta, hogy a félresikerült kezelés miatt elveszítette az önbizalmát.

Annyira hálás vagyok

- írta fotó mellett az 57 éves modell

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Linda Evangelista (@lindaevangelista) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!