A Starbuck-sziget egy apró, lakatlan korallsziget a Csendes-óceán kellős közepén. A 33 szigetből álló óceániai ország, Kiribatihoz tartozik, legnagyobb kelet-nyugati kiterjedése közel 9 kilométer, észak-déli kiterjedése pedig alig 3,5 kilométer. A szigetet, két másikkal együtt 1819-ben fedezte fel a Brit Kelet-indiai Társaság egyik hajója, a kapitány azonban csak lejegyeztette a koordinátákat, nem kötött ki.

Mivel a szigetet veszélyes zátonyok veszik körül, csak 1825-ben lépett rá először ember, név szerint Valentine Starbuck nevű, amerikai kapitány, aki egy brit bálnavadászhajót irányított. A sziget brit fennhatóság alá került, majd amerikai lett, majd ismét brit kézre került, akik a XIX. végén foszfátot bányásztak rajta. Az azóta lakatlan sziget 1979-ben lett a függetlenné váló Kiribati része, ma pedig természetvédelmi területként funkcionál.

Ezt a szigetet tanulmányozta a Google Earth-ön egy "dansterdj" nevű felhasználó, amikor egy fura tárgyra lett figyelmes az egyik partszakaszon - írja a Sun című brit bulvárlap.

Reddit /dansterdj

A felfedezését rögtön úgy osztotta meg, hogy UFO-roncsot talált. Elméletét azzal magyarázza, hogy a sziget szerinte túl régóta lakatlan, és túl távol esik mindentől ahhoz, hogy ember alkotta tárgy bukkanjon fel rajta.

(Kiemelt képünk illusztráció)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!