Lezárult az Újszínház vizsgálata Mihályi Győző ügyével kapcsolatban. A színészről december elején derült ki, hogy állítólag zaklatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban. Nem sokkal később a Színházi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságot hozott létre a Mihályi Győzőt érintő bejelentés kivizsgálására, melynek amúgy Mihályi az elnöke. A színész tagadta a vádakat, azt nyilatkozta, hogy maga is elítéli a zaklatást, és jogi lépéseket fontolgat.

Mentőt kellett hívni Mihályi Győzőhöz

A nemrég szexuális zaklatással vádolt színész rosszul lett.

A színház a Facebookon olvasható közleményében azt írja, nem talált semmiféle bizonyítékot a szexuális zaklatásra az etikai bizottság, teljesen alaptalannak tartja a vádat. Szerintük már a névtelen bejelentés sem stimmelt, melyben "több időbeli és tárgybeli pontatlanság volt". A bejelentő egyrészt nem sértettként, hanem "általa hallott információk alapján" jelentette az ügyet, valamint ő sem állította, hogy az érintett színész szexuális zaklatást követett el.

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!