Az Európai Mobilitási Hét részeként Családi hétvégét rendeznek a járműforgalom elől lezárt budapesti Andrássy úton, ahol a környezetbarát közlekedéshez kapcsolódó bemutatókkal, játékokkal, programokkal és ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap.

Magyarország a tizenhetedik alkalommal csatakozott a rendezvénysorozathoz, és a harmadik az európai országok listáján a jelentkező önkormányzatok, a programok, illetve a várható érdeklődők számát tekintve.

VIDEÓ: Mobilitási Hétvége szeptember 15–16-án az Andrássy úton

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta: az idei mobilitási hét speciális témája a multimodalitás, ami a különböző közlekedési módok legkedvezőbb kombinációját jelenti, és számos előnnyel jár. A közlekedési eszközök kombinálásával gyorsabban, kevesebb költséggel, nagyobb rugalmassággal lehet utazni, emellett kisebb lesz a környezetszennyezés, javulnak a légszennyezettségi mutatók, kevesebb lesz a közlekedési dugó és csökken az elvesztegetett órák száma - fejtette ki.

Felidézte az Economist Intelligence Unit (EIU) 140 várost vizsgáló tanulmányát, amely szerint Budapest élhetősége évről évre javul, a magyar főváros 2010-ben az 55. helyen, 2014-ben az 50. helyen, 2018-ban pedig már a 34. helyen végzett.

A hétvégi programok során az 1,8 kilométer hosszú, a járműforgalom elől lezárt útszakaszon a gyerekek és a felnőttek is megismerkedhetnek azokkal a közlekedési módokkal, amelyek versenyképes és környezetkímélő alternatívát kínálnak.

Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva rendezi meg a Családi hétvégét a főváros, illetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!