Egy hét múlva megkezdődik a 8. Budapest International Documentary Festival, azaz a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), melyen többek között a Nobel-békedíjra jelölt Masih Alinejaddal is találkozhat a közönség, az iráni újságíró-aktivistáról, aki az iráni politikai vezetés ellenzőjeként arra ösztönzi nőtársait, mondjanak nemet a hidzsáb viselésére, ugyanis dokumentumfilm készült Légy a hangunk! címmel, a film pedig versenyez a fesztivál Bátor nők szekciójában.


A BIDF 2022-ben már nyolcadik alkalommal jelentkezik, idén január 22-e és 30-a között, a "Bátor filmek" mottóval futó fesztivál öt verseny- és két versenyen kívüli szekcióban közel ötven filmet mutat be kétszáz vetítésen, melyek a Mammut II-ben és tíz vidéki nagyvárosban zajlanak.

A mezőnybe bekerült két olyan film is, amely azóta Oscar-shortlistes: a Menekülés című filmet két kategóriában, az Erőltetett menet című alkotást egy kategóriában esélyes Oscar-jelölésre.

A 8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál díjairól rangos nemzetközi- és hazai szaktekintélyekből és alkotóból álló zsűri dönt majd, a Diákzsűri és a Nyugdíjas zsűri is díjat oszt, összesen nyolc fődíj, valamint Közönség- és Különdíj is kiosztásra kerül.

A filmeket eredeti nyelven, angol és magyar felirattal vetítik, Budapesten pedig minden vetítés után beszélgetés is lesz a filmek alkotóival, vagy meghívott szakértőkkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!