Személyes meghallgatást szeretne a balatoni régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség a kormánytól, mert az egyre súlyosabb elvonások miatt sok település kilátástalan helyzetbe kerülhet - írja a Balatontipp.


Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek küldött levelében azt írja, hogy:

A járványügyi helyzet kezelésével kapcsolatos kormányzati intézkedések megítélésünk szerint bennünket az elsősorban turisztikából élni szándékozó településeket, így a Balaton-parti önkormányzatokat lényegesen komolyabban terheli mint az egyéb településeket.

Az elnök szerint a már bevezetett és a 2021-es esztendő költségvetésének tervezetében megfogalmazott lépések már egyes települések működőképességét is veszélyeztetik. A jövő évi költségvetési tervezete szerint elvonnák a gépjármű adót, és az idegenforgalmi adó állami normatív támogatását is az önkormányzatoktól.

Fenti intézkedések gyakorlatilag ellehetetlenítik a balatoni önkormányzatok működését: már most több településen, főleg az önrészes fejlesztéseket el kellett halasztani, a települések nagy része nem tud az egyes pályázatokon indulni, mivel a szükséges önrészt képtelenek kigazdálkodni.

- írja Lombár levelében.

Lombár Gábor szerint a balatoni önkormányzatok a korábbi intézkedések következtében kialakult 14-40% közötti költségvetési hiánnyal képtelenek ellátni feladataikat a turisztika terén, nem képesek annak beindítását segíteni - írja a Balatontipp.

kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!