Több pontban is kifogásolták az egészségügy átalakítására vonatkozó javaslatot, de észrevételeikre a mai napig nem kaptak választ.


Levélben fordult Rétvári Bencéhez a Magyar Orvosi Kamara (MOK), akik több ponton is módosítanák vagy visszavonnák az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslat rendelkezéseit.

- írta levelében Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara elnöke a belügyminiszter-helyettesnek címezve.

Az államtitkárt egyben arra kérték, hogy a parlamenti bizottság ülésén, valamint a törvényjavaslat végszavazásán a MOK elnökség néhány tagja részt vehessen.

A Magyar Orvosi kamara elnöksége múlt héten közölte, hogy jelen formájában nem támogatják az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Álláspontjukat a törvényjavaslat véleményezése után küldték meg az egészségügyi államtitkárnak.

A MOK úgy véli, mindezekkel a benyújtandó törvénytervezet több ponton szembe megy, és fokozza a meglévő bizonytalanságot, de számos más pontját is kritizálta.

Azt is kérték, hogy a törvényjavaslat részletszabályainak és hatástanulmányainak, valamint a modell-kísérlet eredményeit is publikálják, és bocsássák társadalmi és szakmai vitára jelentősen több mint 5 napos határidővel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!