Antonio Sherrodd McGarity szombaton utazott a Southwest Airlines járatával Seattle-ből Phoenixbe. Hogy ott hol is lett volna a célállomása, nem derült ki, de nem is ott kötött ki, hanem egy cellában.


A gyanú szerint a 2 óra 37 perces úton négyszer is maszturbált és mutogatta nemi szervét a mellette ülő női utasnak. Ha bűnösnek találják, akkor akár 90 napra börtönben maradhat.

A férfit az FBI hallgatta ki, elismerte tettét, de azzal próbálta megmagyarázni, hogy ő ismeri a nőt, aki látta őt önkielégíteni, és le is fotózta. Azt gondolta, valami perverz játékban vesz részt.

A nő viszont azt mondta, ahogy felszálltak, a férfi lehúzta a nadrágját és az alsóját és maszturbálni kezdett. A nő pedig lefényképezte, ahogy a férfi a merev péniszét fogja. Az áldozat vallomása szerint a férfi négy alkalommal is önkielégített az alig több mint 2,5 órás úton.

McGarity aztán elaludt, mikor a nő szólt az egyik utaskísérőnek az incidensről, és őt arrébb ültették egy másik helyre.

A férfi letartóztatása után azt is mondta, ő megkérdezte a nőt, bánja-e ha az út közben maszturbálna. Elmondása szerint

a nő felemelte a kezét és azt mondta: igazán mindegy.

McGarity azt gondolta, egyfajta perverz játéknak lett így a részese, és nem gondolja, hogy a nő kényelmetlenül érezhette volna magát azért, amit tett.

A férfit mindenesetre egész életére eltiltotta a légitársaság a járataitól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!