Letartóztatta a Fővárosi Törvényszék a hatmilliárdos károkozással gyanúsított Széchenyi Bank korábbi vezetőit. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bírója egyetértett az ügyészi indítvánnyal és három személynek rendelte el a letartóztatását, további öt gyanúsított pedig bűnügyi felügyeletbe került. A kilencedik őrizetbe vett személy szabadon távozhatott a bíróságról. A döntés ellen minden letartóztatott vezető és bűnügyi felügyeletbe helyezett társa fellebbezett.


A gyanú lényege szerint a kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán jött létre a bűnszervezet, amelyben a bank közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság kölcsönhöz nem juthatott volna. A felvett összegek döntő hányadát pedig rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.

A cégek a hiteleket nem fizették vissza, azokból végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot. Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei az ügyészség által 2019 decemberében hatáskörbe vont nyomozás keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével kedden egy nagyszabású, húsz helyszínt érintő és százkilencven embert mozgósító akcióban kutatásokat tartottak és elfogásokat hajtottak végre. Ennek során számos bizonyítékot lefoglaltak.

A nyomozó ügyészek összesen 19 embert hallgattak ki gyanúsítottként és kilencet őrizetbe is vettek. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben két férfi és egy nő letartóztatását indítványozta az ügyészség, további öt férfinak és egy nőnek pedig a bűnügyi felügyelet alá helyezését kérték.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró folyamatosan hallgatta ki csütörtökön az őrizetbe vett személyeket. Úgy tudjuk, hogy a letartóztatott három személy között van a pénzintézet korábbi vezetője és a felesége is. És ahogy ők, úgy a többi gyanúsított sem ismerte be a bűnösségét a bírósági kihallgatása során

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!