Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója azt az 55 éves K. Ritát, aki több mint ötven késszúrással végzett az idős beteg édesanyjával Mogyoródon.


K. Rita egy házban élt az ápolásra szoruló 79 éves édesanyjával. Jövedelmét az édesanyja ápolásáért járó díj biztosította, más bevétellel nem rendelkezett. Rendszeresen fogyasztott szeszesitalt, környezete erőszakos emberként ismerte.

Néhány nappal ezelőtt egy nagyméretű konyhakéssel több mint 50 alkalommal szúrta mellbe az ágyán ülő édesanyját, aki a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított késő este értesítette a mentőket és a rendőrséget. K. Rita beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor a nő akár 10-20 évig terjedő szabadságvesztést, vagy életfogytiglanit is kaphat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt.

A kiszabható büntetés súlya, jellege, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a terhelt személyi körülményei miatt a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás során kizárólag a letartóztatás elrendelésével biztosítható.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem végleges, de végrehajtható.

Kiemlt kép: Mihádák Zoltán /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!