Felfegyverkezve elkövetett rablás és más bűncselekmény miatt indítványozta a letartóztatását a Szolnoki Járási Ügyészség annak a két fiatalkorúnak, akik pár nappal ezelőtt eszméletlenre verték a haragosukat Karcagon.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 15 és 14 éves fiatal nyílt utcán esett a haragosának egy korábbi affér miatt. Többször ököllel fejen ütötték és elgáncsolták őt. A két fiú még akkor sem hagyott fel a veréssel, amikor az áldozatuk már kiszolgáltatott testhelyzetben, a földön feküdt. Újabb ökölcsapásokat mértek a fejére.

Egy óra múlva a két fiatalkorú férfi kihasználta, hogy a kertkapu és a bejárati ajtó nem volt kulcsra zárva, s bement a sértett karcagi házába. Céljuk ekkor már az volt, hogy elvegyék tőle az övtáskáját. Abban reménykedtek, hogy az táskában pénz van.

Ekkor az erősen ittas férfi már otthon volt, az ágyában aludt, azonban felébredt a motoszkálásra. Ebben a pillanatban a fiatalabb férfi egy 110 cm-es bottal, több ütést mért a meglepett férfi fejére. Az ütések erejétől a bot eltört, de társa felvette annak egyik darabját, s tovább ütlegelte vele a férfit, aki a bántalmazás következtében eszméletét vesztette.

Ekkor lecsatolták a derekáról a 15 ezer forintot tartalmazó övtáskát, s zsákmányukkal együtt távoztak a lakásból. A két fiatal az elfogása után beismerte a tettét, és elmondták, hogy a pénzt elköltötték, a táskát pedig elégették.

A járási ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés megelőzése végett indítványozta az elkövetők letartóztatását. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a kamaszok letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!