Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt az emberölési kísérlettel gyanúsított nyírmadai nőt, aki pár nappal ezelőtt hasba szúrta a férjét.


A megalapozott gyanú szerint a 36 éves nő és a férje összeveszett a konyhában A veszekedés hevében az asszony elővett egy kést a konyhaszekrény fiókjából, majd a házastársa irányába indult. Ezt látva, a férfi maga elé tartott egy széket védekezésképpen, de az asszony ennek ellenére a késsel hasba szúrta őt. Az 50 éves férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a nő büntetlen előéletű, de a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén elérhetetlenné válna a a büntetőeljárásban, illetve elszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől, továbbá a férje befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást. Mindezekre tekintettel elrendelték a gyanúsított letartóztatását.

A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!