Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden. Az állványzat elemei a 1910-ben épült luxusszálloda legfelső, hatodik emeletéről zuhantak a mélybe, négy embert temetve maguk alá; egyikük életét vesztette. A sérültek közül két ember állapota súlyos. A baleset oka egyelőre nem ismert.


A spanyol főváros szívében található, emblematikus szállodát február végén zárta be felújítás miatt az új tulajdonos, az ázsiai Mandarin Oriental nevű cég, amely több mint 90 millió eurót költ a beruházásra.

A madridi régióban az idei első fél évben 6,6 százalékkal növekedett a munkahelyi balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest – írta a történtek kapcsán az El País című napilap.

A régió adatai szerint idén január és június között több mint 62 ezer munkahelyi baleset történt, ebből 51 volt halálos, ami 45,7 százalékos növekedés a tavaly első félévi 35-höz képest. Legutóbb múlt pénteken szenvedett halálos balesetet egy munkás, akire rázuhant egy csaknem két tonnás rakomány



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!