Miután kiderült, hogy Magyarország végleg lemondhat a Norvég Alap forrásairól, a helyére állított, a Miniszterelnökség által biztosított támogatásból meghirdették a 4,4 milliárdos Városi Civil Alapot. Ez az összeg a magyar adófizetők pénzéből van, és a külföldi támogatással ellentétben egyedül a kormány alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. dönthetett a kedvezményezettek köréről. A Válasz online és az Átlátszó is arról írt korábban, hogy a pénzeket a kormánypárt kampányához használják majd fel.

Azt nem tudjuk, hogy mindenhol kampánycélokat szolgálnak-e a kiosztott milliók, de az biztos, hogy Fonyódon igen. A Fonyódi Polgári Egyesület 8 millió forintos támogatásban részesült, az egyesület elnöke, Farkas Gábor fideszes önkormányzati képviselő kérdésünkre elmondta: ebből a pénzből egy Polgári Estek Fonyódon elnevezésű rendezvénysorozatot szerveztek meg. Két esemény már le is ment, és az látszik, hogy

leplezetlen módon tolják meg közpénzből a Fidesz-propagandát az ingyenes eseményeken.

Az első esten Szentesi Zöldi László kormánypárti újságíró beszélgetett Rudán Joe énekessel. Hamar rátértek a politikára, miután Szentesi feldobta, hogy sorsdöntő választás előtt vagyunk, hiszen látni, milyen erők szövetkeztek a világban.

Rudán arról kezdett el beszélni, hogy annak idején beleugrottak egy svájci frank alapú lakáshitelbe, és csak az Orbán-kormánynak köszönhetik, hogy kimásztak belőle. Később arról beszélgettek, hogy milyen jól élnek a magyarok, jöttek is az érvek: tele vannak az utak, az autópályák, a bevásárlóközpontok, az embereknek sokkal több pénze van, mint 10-12 éve. Kitárgyalták azt is, hogy jó szakembert alig lehet találni, és mindenkinek van munkája, "a pedagógusoknak a kormány hatszor emelte a fizetését", de rendezték a béreket az egészségügyben is, majd jót mulattak azon, hogy Gyurcsányék idejében 300 forintos vizitdíj volt.

Mi a tétje a választásnak?

- kérdezte Szentesi. Rudán szerint elég csak megnézni Budapestet, ő járt ott párszor, nem lehet közlekedni, kosz van, nem lehet parkolni. Nem látja, hogy épült volna valami Budapesten.

Ám ha marad ez a kormány, akkor épülnek, szépülnek a dolgok, ha váltás lesz, akkor "minden le fog zombulni" - foglalta össze gondolatait a zenész. Szentesi arról beszélt a közönségnek, hogy hatalmas erők mozdultak meg, és már globális érdek az Orbán-kormány elmozdítása. "Ezt talán nem kellene hagynunk", tette hozzá.

A második esten a Pesti TV két munkatársát látta vendégül Farkas Gábor. Az eseményen ott volt Móring József Attila fideszes országgyűlési képviselő és Fonyód kormánypárti polgármestere, Hidvégi József is. (Ők láthatók a kiemelt képünkön.) Bohár Dánielt és Szarvas Szilvesztert először arról kérdezték, hogyan készülnek az "üldözéses interjúk", majd Bohár elmondta, mennyire szeretett fonyódi gimnazistaként Siófokra elmenni és berúgni.

Majd ők is rátértek a lényegre.

Mekkora tétje van a választásnak? Mit kell tenni ahhoz, hogy megvédjük az értékeinket, az életünket?

- kérdezte a helyi fideszes politikus.

Bohár elmondta, hogy nemcsak a gazdaságunk, hanem az identitásunk is erősödik. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy ha ma elmegy egy magyar ember külföldre, büszkén vállalhatja, hogy magyar. "Most már tudják, hogy hol van Magyarország, tudják, hogy Orbán a miniszterelnök" - tette hozzá.

Szarvas Szilveszter arról beszélt, nagy tragédia, hogy már nem Tarlós István Budapest főpolgármestere. Szerinte elég megnézni, mi történt a fővárosban, és abból már látni is, mi a jövő évi választás tétje. A beszélgetésben kész tényként kezelték, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát, Szarvas így tájékoztatta a fonyódiakat a fővárosi fejleményekről:

Budapest szörnyű állapotba került, és most a Városházát fogják ellopni, és zsebre tenni az abból járó összegeket.

Majd felhívta a figyelmet arra, hogy "ezeknek" még véletlen se adjunk hatalmat. "Kik a bábfigurák? Milyen embereket keres a baloldal?" - tette fel a kérdést a beszélgetést levezénylő Farkas Gábor.

Arra jutottak, hogy Karácsony és Márki-Zay Péter is egy báb, akiket bármikor le lehet venni a sakktábláról és "Gyurcsány már üzent is Márki-Zaynak, hogy ne nagyon pattogjon". Márki-Zaynak felrótta Farkas, hogy Brüsszelben tárgyalt, és azt állította, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester ki akarja szolgálni a liberális nagytőkét.

Hidvégi József facebook oldala Bohár Dániel, Hidvégi József polgármester és Farkas Gábor önkormányzati képviselő.

Bohár szerint Márki-Zay egy lényegtelen karakter, és nem ő az ellenfél, sőt nagyobb összeget tenne arra, hogy februárban már nem ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Felidézte azt is, hogy sokszor kérdezik tőle, hogy "ezt a propagandát hogyan tudjuk csinálni".

Itt majd nem nagyon kell csinálni propagandát, mert ez olyan hülye, hogy magát képes kinyírni azzal, hogy csak beszéli a hülyeségeket

- jelentette ki meglepő őszinteséggel Bohár. Szarvas pedig elárulta, nekik mi a feladatuk most:

Nem ez volt a képlet, nem ezt akarták, a másik négy közül akartak valakit. Erre nekünk is kell készülni, mert ő azért egy sötét ló, de most lesz fél évünk mindent kideríteni róla. Készülni kell Márki-Zayra, egy szövetségi kapitány pedig akkor tudja felkészíteni a csapatot, ha tudja, ki az ellenfél.

Ami az előválasztás többi jelöltjét illeti, Szarvas Szilveszter Fekete-Győr Andrást a világ legbutább kisfiújának nevezte, Karácsonyt a nagymamák kedvencének, Jakab Pétert pedig körömtépőnek.

A Polgári Estek Fonyódon rendezvénysorozat következő vendége december 3-án Varga Miklós lesz. Farkas Gábort lapunknak elmondta, hogy jelenleg Eperjes Károllyal tárgyalnak, és szeretnék majd vendégül látni Mocsay Lajost és Csókay András professzort is a 12 előadásból álló eseménysorozaton. Arra a kérdésünkre, nem gondoltak-e esetleg arra, hogy a fonyódiakkal a másik oldal álláspontját is megismertetik a közpénzből tartott rendezvényen, a fideszes politikus így reagált:

Ez a Fonyódi Polgári Egyesület rendezvénye, így ez már determinálja, hogy kiket hívunk meg. Jobboldali gondolkodású színészeket, közéleti személyiségeket, újságírókat, sportolókat szeretnénk vendégül látni.

Az egyesület 15 eseményre pályázott, ebből 12 polgári estet, két polgári pikniket és egy szezonindító sajtótájékoztatót tartanak. Farkas elmondta, hogy a 8 millió forint reklámra, az előadókra, a fellépőkre és a vendéglátásra megy el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!