Lenyűgöző középkori kincseket, köztük ezüstrudakat, aranygyűrűket és több ezer ezüstpénzt találtak egy lengyelországi kukoricamezőn - írja a Live Science. A nagyjából 900 éves tárgyakat a közép-lengyelországi Słuszkównál tárták fel, a felfedezésben egy pap és a helyi tűzoltók segítettek.

Az egyik legizgalmasabb felfedezés egy cirill feliratú gyűrű, melyen az alábbi szöveg olvasható: "Uram, segíts szolgálódon, Márián".

Elképzelhető, hogy az ékszer egy hercegnőé volt.

Adam Kędzierski, a Lengyel Tudományos Akadémia munkatársa szerint a leletegyüttes több mint 6600 tárgyból áll. A kincseket tasakokba, majd kosarakba helyezték, végül pedig agyagedényekben ásták el.

A kutató 2020 novemberében egy 1935-ben azonosított kincs miatt utazott Słuszkówba, a szakértő az akarta kideríteni, hogy pontosan hol kerültek elő az érmék. A városban egy helyi pap, Jan Stachowiak mesélt neki egy másik lehetséges kincs lelőhelyéről. A férfi által megjelölt helyszínen aztán fémdetektorokkal folytattak felmérést, és hamar meg is találták az első tárgyakat. Kiderült, hogy a régészek kevesen vannak egy ekkora leletegyüttes feltárásához, ezért a helyi tűzoltók segítségét kérték.

Tahreer Photography / Getty Images

A most azonosított érmék többsége a 11-12. század fordulójáról származik, a leletek között cseh, dán, német és magyar érméket is találtak. Kędzierski szerint a kincs talán Zbigniew lengyel fejedelemhez köthető, a gyűrűn olvasható név pedig I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem lányára, Zbigniew nagyanyjára utal.

A felfedezés arról árulkodik, hogy Słuszkównak a korszakban a véltnél komolyabb szerepe volt. A kutatók bíznak benne, hogy a frissen előkerült leletek alapos elemzésével többet kideríthetnek a kincs történetéből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!